F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

TANULMÁNY - Hoppe László: Késő gótikus méretrend Hans Hammer vázlatkönyvéből

2 UJJ SZÉLESSÉGE 12-SZERESE LÁB • 24-SZERESE V RÚD . . 2 I ! I I j I 6. A normál (műszaki) láb származtatása az emberi tenyér méretéből. Rajz: Hoppe László Az antropomorf mértékek abszolút mérete természetesen minden embernél más és más, sőt a coll előállításánál az sem mindegy, hogy a jobb vagy a bal kezet vesszük-e alapul. Egy személy esetében azonban ezek a méretek egész felnőtt korában változatlanok maradnak, és ez jó lehetőséget ad arra, hogy az építész az egyszer már meghatározott mértékeket saját méretei alapján szükség esetén bármikor repro­dukálja. Hans Hammer műveinek metrikus elemzéséből talán azt is meg lehetne határozni, hogy ténylegesen használta-e az itt leírt mértékeket, és hogy saját testmé­retei mekkorák voltak. Mindenesetre az a megfigyelés, hogy az építkezéseken hasz­nálatos műszaki láb, a Werckschue nem azonos az emberi láb méretével, hanem kissé nagyobb, annak 13/12 része, arra utal, hogy Hammer szabályai nem teljesen önké­nyesek, hanem ténylegesen le is mérte saját testméreteit, és összehasonlította a gya­korlatban általa használt mértékegységekkel. A műhelygyakorlatban használt mére­tek tehát nem antropomorfak, hanem műszakiak, rendezett mértéksorozatot alkot­nak, és nem függenek közvetlenül az emberi méretektől. Az emberi méretekkel való összehasonlítás csupán arra szolgál, hogy a mértékegységeket az építész bármikor reprodukálni tudja akkor is, ha bekalibrált mérőeszközei nem állnak rendelkezésére. Az építész nem közvetlenül az ujjával vagy a lábával mért, a méretekkel való mani­pulálás miatt (1 láb=13/12 emberi láb, tehát 12/13-dal kellett volna fejben szorozni) ez nem is lett volna lehetséges. A módszer tehát csupán a mérőeszköz (első) előállí­tását szolgálta, a származtatott mértékek ebből az alapadatból keletkeztek osztással és sokszorozással, a tényleges mérés pedig az így előállított eszközökkel: collstokkal, rudakkal, kötelekkel történt. Összességében Hans Hammer mértékrendszere részben ismert, részben egyedi sajátosságokkal rendelkezik. Alapelve a hármas és tizenkettes számrendszer, misze­rint 12 coll 1 láb, 3 láb 1 mérték, 12 láb 1 öreg mérték, emellett 12 kis coll 1 kis láb és 3 kis láb 1 normál láb. A viszonyszámokból következik ugyanakkor, hogy 1 kis láb 4 normál coll és egy öreg mérték 4 helyes mérték. Ugyanakkor hiányzik a rend­szerből a 6 lábas méret, az öl. 29 A 12 collos láb általánosan elterjedt viszonyszám (1 láb vagy 10, vagy 12 coll ), a 3 lábas mérték viszont egyéni, legjobban talán a lépésnek felelhetne meg, mivel a könyök általában kisebb, 2 vagy 2,5 láb 30 , az öl pedig nagyobb, 5 vagy 6 láb. 31 A 12

Next

/
Thumbnails
Contents