F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

KIÁLLÍTÁS - Lővei Pál: „Közép-európai barokk kezdeményezés"

érték el hatásukat. Hasonló festmény-párokkal „szolgált" néhány magyarországi püspöki palota, így a váci, székesfehérvári és a veszprémi is. Hatásos volt Izbégi Vörös István hatalmas sárga tököket és uborkát ábrázoló, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériából kölcsönzött festménye 1734-ből, és mellette habán korsós és rákos csendélete a Magyar Nemzeti Galériából. A kiállítás csendéletei, életképei, csataképei közül igen sok magángyűjteményből származott, jelezve az effajta ábrázolások ma is divatos voltát Feltétlenül említésre méltó a vallásos csendéletek csoportja: a Trompe l'oál szentképekkel kép-párja Elias Mögeltől (1773), a Trompe l'oeil a czestochoxvai Szűz képével, Dorffmaister István Vűm'íűs-csendélete (mindkettő a 18. század második feléből), vagy a koponya talapzatra helyezett feszületek holicsi fajanszmunkái (1770 körül). A 17-18. századi portrék különböző ábrázolási típusokat vonultattak fel, a korai és késői ravatalképektől hivatalos, életnagyságnál nagyobb, uralkodói portrékon keresztül a gyermekképekig, a munkaasztal melletti hivatalnok-ábrázolásokig és művész-portréig. A három helyszínű kiállítást sikerült stiláris és ikonográfiái szempontból is változatossá tenni. Még a művészettörténésznek is igen sok újdonsággal szolgált a két magyarországi kiállítás, új műtárgy-attribúciókkal és számos ismeretlen, magántulajdonban vagy vidéki plébániákon, alig látogatható püspöki palotákban őrzött műtárgy felsorakoztatásával. (A székesfehérvári bemutatón a tárgyak mintegy harmadát először láthatta a közönség.) Az egyes témakörök korábbi, monografikus jellegű szakpublikációk (ravatalképek, tézislapok, portrégalériák, szentképek, a török elleni harc képzőművészeti ábrázolásai), elkészült vagy készülő oeuvre-katalógusok (Maulbertsch, Kracker), sikeres kiállítások (főúri portrék, kolostormunkák) előmunkálatain alapultak, amelyekhez a nehezen hozzáférhető művek sok munkát és figyelmet igénylő szakmai-múzeumi nyilvántartása járult. Mindez jó bizonyítványt állított ki a barokk képzőművészet kicsiny magyar kutatói táboráról. A poznani Színház és misztika - barokk szobrászat keld és nyugat között dmű kiállítás volt az egyetlen kizárólag szobrászati tárlat. A teljes közép-európai barokk szobrászatból csak egy kisebb részletet mutatott be: Kislengyelország (Lemberg/Lvov) mellett Sziléziának a tágabb környék, így Cseh-, Morva- és Magyarország szempontjából is alapvetően fontos szobrászait. A válogatás azonban alkalmas volt arra, hogy felhívja a figyelmet a barokk szobrászat két általánosnak tekinthető, a klasszicizáló illetve az expresszív szemléletmóddal jellemezhető irányzatára. A Kelet és nyugat találkozásánál című portrékiállítás Varsóban a gdanski és krakkói festészeti központok körül kialakult iskolák alkotásain keresztül sorakoztatta fel a lengyel történelmi személyiségek nagyméretű és mima tűr arcképeit, a lengyel-litván egykori közös múlt etnikumokban és vallásokban gazdag, keleti (orosz-bizánci) és nyugati jellegzetességeket sajátosan ötvöző földrajzi környezetében. Az e sorok írásáig még meg nem nyílt pozsonyi kiállítás is fontos téma bemutatását tűzte ki célul Szentek Közép-Európában címmel. A kiállításokat áttekintve természetesen maradhat bennünk hiányérzet is. Sajnálatos az észak-olasz vidékek kimaradása - a két venetói bemutató elmaradásáért az sem kárpótol, hogy Zágráb, Prága, Budapest kiállításain jócskán szerepeltek itáliai művészek művei is. Lényegében teljesen elmaradt az építészet feldolgozása - az egyik olasz kiállításnak éppen ez lett volna a témája -, ezt csak kismértékben tudta pótol-