F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

MŰHELY - Régi építészeti emlékek kijavításáról és helyreállításáról. J. E. A. Scheigertől

Munkásokat könnyű találni****"***. Vidéki honfitársaink szívesen dolgoznak, és hogy ebben a mesterségben nem hiányoznak nálunk az ügyes emberek, mutatja a Stephansdom és a Mariastiegenkirche épületének és kőfaragómunkáinak kiváló megújítása, és mutatja azon újabb épületek kivitelezése is, amelyek Bécs környékének legszebb részein fekszenek, még ha terveik hibásak is. Megjegyzendő, hogy különösen a várakban legtöbbnyire sikeresen alkalmazható egy bányász, aki a boltozatokat megvizsgálja, és aki a cseh tóárkoknál [??], ahol földmunkákról van szó, kiváló ajánlást fog megszolgálni. Egyébként könnyen szeretetet lehet ébreszteni a dolog iránt az emberekben olyan csekélységekkel, amelyeket érezni kell, de nem lehet leírni, és remekül be lehet őket tanítani; sehol nem mutatkozik ragyogóbban ez az előny, mint az ásatásoknál és efféle kutatásoknál, ahol ez a szeretet többet tesz, mint a büntetéstől való minden félelem. Ami ezeket az ásatásokat illeti, ott rögtön kezdetben meg kell ígérni a munkásoknak, hogy a talált dolgok értékét gazdagon díjazzuk, s próbáljunk is meg példaképpen egy, legyen bár jelentéktelen, leletet díjazni, és látni fogjuk az örvendeztető eredményeket. Most még néhány szó a szobafestőkről. Nem engedhetjük őket nyakló nélkül szabadjára, tehát kevés kivétellel mindent pontosan a szájukba kell rágni, ha nem akarjuk hogy a[z építési] kornak ellentmondó baklövések tömegét kövessék el. Általában mindent szívesen befestenének, noha kevés szükségünk van rájuk, mert a korábbi időkben a kifestett szobák kevéssé voltak szokásosak, és ráadásul a régiek mesterségesen zsúfolt és elmésen kivitelezett ilyen baklövései helyén a festékes bödön maga is túl szép pótszer. Szóljunk itt egy szót az asztalosokról is, akik a parkettából gyakran túl sokat csinálnak. A folyosókon és csarnokokban öntött padló""******, később téglaburkolat, a kápolnában és termekben kőlapokból álló, a lakószobákban deszka-burkolat, és csak a kevés dísz-helyiségben volt szokásos a táblás faburkolat. Megpróbálkozhatnak [mármint az asztalosok] az oldalfalak és a mennyezet (lambris ill. plafond) fatáblás burkolásával is, mert ezek a reprezentatív helyiségekben legtöbbnyire fával voltak táblázva. Az ajtóknál, védőrácsoknál, a felvonó hidak finomabb részleteinél stb. is fognak még egynémely tennivalókat találni. Az üvegesek tévednek még óriásit, ha azt hiszik, hogy egy régi épület minden helyiségének ablaka a díszteremtől a cselédszobákig színes üvegbő\ kell hogy legyen. - Éppenséggel színes üveget egyáltalán, vagy legalábbis a legkevésbé használtak, sokkal inkább festettet. Az oldalsó ablakokhoz és kisebb szobák ablakaihoz a kerek vagy nyolcszögletű Pfennig-táblák a legjobbak. Ha [mestereink] tudnak készíteni ún. csapos táblát is, vagyis olyat, ahol a kerek tábla közepén egy domborulat található; úgy ezek olyan szoba ablakaiként szolgálhatnak előnyösen, amelybe más épületekből beláthatnak, mert ezeken a táblákon nem lehet szabadon átlátni, és mégsem okozzák azt a szemnek kellemetlen sugártörést, amit a szokás szerint ilyen helyen alkalmazott hullámvonalakkal csíkozott üvegtáblák. Minden esetre régi épületeknél kerüljük el nagy táblák behelyezését, mert ezek csak nagyon későn váltak szokásossá.