F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

MŰHELY - Régi építészeti emlékek kijavításáról és helyreállításáról. J. E. A. Scheigertől

Az egyedül álló emlékekről Egyedül álló oszlopok, keresztek, határjelek stb. a leggondosabb fenntartást igény­lik, mert különösen az országutak mentén, fokozottan vannak kitéve a rombolási kedvnek. Először is talapzatukat meg kell tisztítani a törmeléktől és földtől, felső részüket pedig a mohától, fűtől és más piszoktól, a hiányzó részeket műkőből hűen ki kell egészíteni, az elrozsdásodott kapcsokat kijavítani, azután az egész felületet valami zsíros anyaggal átkenni. Minthogy egy ilyen anyagra más restaurálásoknál is gyak­ran szükségünk van, nagyon jó lenne, ha a leggondosabb vizsgálattal kinyomoznák, melyik a legalkalmasabb és legelőnyösebb ilyen anyag. - Az is előnyös, ha erős korláttal vesszük őket körül, hogy megóvjuk őket a legelő állatok és az ezekhez hasonló emberek okozta károsodásoktól. Ez alkalomból emlékeztetek arra, hogy rendkívül célszerűtlen régi kőszobrokat és díszítményeket fából készültekkel helyettesíteni, mert a [fát ilyen célra] a közép­korban ritkán alkalmazták. Amennyire mellőztem eddig, hogy példákat hozzak fel, mert ezek oly könnyen vállnak gyűlöletessé, mégsem kerülhetem el, hogy a Bécsújhely melletti nagyszerű oszlop ügyét érintsem. Ez az oszlop, amely nemcsak rejtélyes módon régi évszázadokra visszanyúló eredete miatt figyelemreméltó, de szép magas formája, a részek értelmes díszítése és jeles szobrászati művei miatt is; árvábban és őrizetlenebbül áll, mint bármely másik ilyen műemlék, jóllehet ezek legtöbbjénél jóval értékesebb. Minden olyasfajta sírós érzékenykedés nélkül, amellyel hiperpoétikus lelkek min­den faldarabka fölött az emberi művek múlandóságáról sóhajtoznak, az ember ellenállhatatlanul komor hangulatba kerül, ha az első, lélekemelő benyomás után, amit ez a mű a szemlélőre tesz, az egyre jobban elhatalmasodó pusztulást látja mű­ködni a művészi szoborműveken; azt, hogy kő kő után mozdul ki helyéről és hamarosan az egész össze fog omlani. - A tiszteletreméltó építőmester komolyan, merész, határozott vonásokkal kőbe faragva tekint le az oszlop alsó részéről; a teteje közelében fejedelmi pár áll a közeli Magyarország felé tekintve. Még néhány más szo­bormű és címerpajzs, néhány művészi oszlopfő s karcsú fiáié tekint le még jó állapotban a megdőlt csúcsról az alsó, romos részekre. Ha segítség nem érkezik, az egészből hamarosan puszta kőhalom lesz, és e nagyszerű oszlopról még ábrázolásunk sincs. Hogy oly közel áll egy népes, tehetős városhoz, és mégsem találtatik megmen­tő, s olyan valaki sem, aki a nyereségre való tekintet nélkül, szeretetből, rézmetszetben örökítené meg; az (igen tapintatosan mondva) legalábbis megütközést keltő, mint­hogy Újhely falai között nagyszámú műértő él, akik között ráadásul néhány kitűnő művész is van. Nagyon fontos a régi épületek fenntartásában vagy pusztulásában, mint már itt­ott többször mondtuk, a növényvilág. A falak tetején megtelepedő mohát, az alsó részeknél növő bozótost, és különösen a repedésekben oly gyorsan gyökeret eresztő lucfenyőket a festői kinézet ellenére el kell pusztítani. Egyébként is ha egy fa egy falhoz közel áll, meg kell vizsgálnunk, hogy lombja nem okoz-e nedvességet s gyö­kerei nem fenyegetik-e veszélyesen az alapfalakat.

Next

/
Thumbnails
Contents