F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - Horler Miklós: A Bakócz-kápolna megmentése — egyház és műemlékvédelem a 18-19. század fordulóján

hez csupán a nyugati oldalon csatlakozott a 18. század közepéig a középkori templom falának egy szakasza. A székesegyház terébe nyíló bejárati nyílást befalazták, csak egy kisebb ajtót hagytak rajta, kis előtetővel. A keretarchitektúra ekkor még épségben állt. A kupola fémszerkezetét kijavították, a hiányzó lemezeket pótolták, de a lanternát nem állították helyre, hanem lebontották, és az egész kupolát egy cserépfedésű sátortetővel takarták le. ^ — 4^- k

^y? J A nyugati oldalon a négyzet alaprajzú tömbből kiugró sekrestye félnyeregtetőt kapott, amely a kápolna ereszéig ért, és eltakarta a nyugati körablakot. Ezért ezt az ablakot befalazták, és egy deszkalapra töviskoszorús szívet ábrázoló domborművet helyeztek el, „DIVAE MATRI"- felirattal, amelynek kronosztikonja az 1507es évszámot ismételte meg. A törökök által kiürített és átalakított kápolna belsejét újból berendezték és ellátták a liturgiához szükséges felszerelésekkel. Az Andrea Ferrucci-féle fehér márvány retablót — amelyet a törökök megkíméltek, de a szobrait eltávolították és a domborműveit megcsonkították — két lépcsőfokkal megemelték a Tridentinum akkor már érvényben lévő előírása szerint. A retabló e felemelés által elvesztette szerves összefüggéseit az építészeti környezettel, és valószínűleg ugyanekkor — a lebontás és újra elhelyezés során — törtek össze eredetileg félköríves oromzatának hiányzó elemei is. A barokk kori átalakítás eredményeképp került a fehér márvány retabló elé a mai vörös márvány oltárasztal. Ennek helyén egy Ferrucci által készített fehér márvány stipes állhatott, amely teljesen elpusztult. Valószínűleg a törökök távolíthatták el, amikor a kápolnát mecsetté alakították át. A mai oltárasztal feltehetően a romba dőlt Szent Adalbert-székesegyház egyik mellékoltáráról kerülhetett ide; reneszánsz munka, de nem a Bakócz-kápolnához készült, mint azt a legutóbbi restaurálás során megállapíthattuk. Az oltárra barokk tabernaculum, az oldalfülkékbe Szent István és Szent Adalbert faszobrai, a középsőbe pedig egy ismeretlen eredetű Mária-kép került (48. kép). Ettől kezdve a kápolna széles körben tisztelt Mária-kegyhellyé vált. A berendezés a leírások szerint kiegészült szenteltvíztartóval, keresztelő kúttal, szószékkel, orgonával, csillárral valamint képekkel és szobrokkal. Ugyancsak barokk hozzátétel a stallumok előtti mellvédkorlát is. A kápolna káplánjának feljegyzése szerint naponta négyszer miséztek benne, de még ezen kívül is sokan mások: „parochi et varii religiosi et devotioni suae servientes et loci precio, pulchritudine, antiquitate capti". Ez utóbbi feljegyzés különösen fontos számunkra, mert fényt vet azokra a szempontokra, amelyek a hitélet liturgikus funkciói mellett a kápolna helyreállításának és megbecsülésének mozgatói voltak, s ezek: annak értéke, szépsége és régisége. Ebben a korban tudatos műemlékvédelemről — a szónak 19. századi értelmében — még nem beszélhetünk, de mint látjuk, jelen van mind a papság, mind a hívek lelkében egyfajta spontán kialakuló áhítat, tisztelet és értékelés a múltból fennmaradt művészi alkotás szépsége és a történelmi múlt üzenete iránt. Ezek azok az érzések, amelyek a 19. század elejétől azután egyre tudatosabbá váló indítékai lesznek a múltból fennmaradt értékek szervezett védelmére irányuló törekvéseknek.