F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)
EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - Granasztóiné Györffy Katalin: A barokk templomi berendezések eredetiségének jelentősége és védelme
nek egyszínűek. A 20. század elején számos elpusztult barokk kori architektonikus és ornamentális festés helyett, formáik és építészeti rendszerük ismeretében kifestették a templomokat. Ezeknek a kiváló tudású mestereknek, mint például Lohr Ferenc, 21 művei az 1960—70-es évekig díszítették a barokk templomok falait, amikor fokozatosan sor került eltüntetésükre, részben rossz állapotukra és restaurálási nehézségeikre hivatkozva. A másodlagos barokk festés — nevezhetjük neobarokk festésnek is — mégis egységbe olvasztotta a barokk templomteret. Nemcsak a barokk templomtér kerül végveszélybe, hanem sajnos a barokk főoltár is. A magyarországi barokk oltárretablók és szobraik szinte kivétel nélkül fából készültek. A fa kártevői, a nedvesség, a hozzá nem értő beavatkozások pusztulásukat gyorsítják. A lehulló faragott díszeket, puttókat, attribútumokat, esetleg szobrokat egy ideig a padláson vagy a fészerben őrzik, majd szemfüles gyűjtők tulajdonába kerülnek. Valószínűleg erre a sorsra jutottak a tarcali kápolna oltárának szobrai 22 is, amelyeket az 1950-es években Aggházy Mária még az Állami Szőlészeti Iskola présháza padlásán látott. A besötétedett, töredezett, már alig élvezhető, de még restaurálható 18. századi oltárképek helyett a hívek igényének kielégítésére a mindig készen álló és kéznél lévő dilettáns festők gyorsan és olcsón új oltárképeket festenek. így degradálódik a barokk Gesamtkunstwerk, elvesznek a formai és ikonográfiái összefüggések. A főoltár, mint már bevezetőmben elhangzott, kiindulási pont és cél, ennek érvényesülését sokszor akadályozza meg a szembemiséző oltár, amely gyakran önálló iparművészeti, belsőépítészeti alkotás. Hivalkodó megjelenésével elvonja a figyelmet a főoltártól, amely így elveszti eredeti funkcióját is. Josef Adelmann von Adelmannsfelden német teológus-művészettörténész szerint a „versus populum" oltár elrabolja a főoltár méltóságát. 23 Néhány kiragadott példán szeretném ezt a gondolatot illusztrálni, jóllehet a probléma fontossága szükségessé tenné a részletesebb elemzést. A budapesti, vízivárosi Szent Anna templom „teátrum sacrum" oltárának 24 rózsaszínes, szürkéskék márványstukkó architektúrájával igen ellentétes a vakítóan fehér és rideg szembemiséző oltáregyüttes, amelyen a fém rátétek még fokozzák a berendezési tárgyak merevségét. Nemcsak a főoltártól, hanem az atlaszpilaszteres mellékoltároktól és a rokokó faragványokkal kereteit képektől is idegen. A drága anyagból készült és építészeti beavatkozást igénylő szembemiséző oltárok évtizedekre meghatározzák a szentély, vagy a szentély előtti tér új arculatát. Ezekkel az erőteljes és uralkodó tárgyakkal szemben jobban el tudjuk fogadni a könnyen eltávolítható szembemiséző oltárokat és ambókat, amelyek sokszor elég silányak, egyszerű asztalosmunkák. Kevésbé zavarják a barokk templom belső harmóniáját. Monostorapáti 25 vagy Magyarpolány 26 falképekkel és ornamentális festéssel díszített oldalfalainak, és finom oltárainak terében megjelenő egyszerű berendezési tárgyak idegenségét, hétköznapi megjelenését fokozzák a kalocsai vagy matyó mintákkal hímzett színes oltárterítők, amelyek egyenruha szerűen öltöztetik barokk oltárainkat, hátat fordítva a barokk színezésnek és formakincsnek. Amikor ilyen és ehhez hasonló jellegű, a magyar kulturális örökséget féltő kifogásokat emelünk, nagyon gyakran szembe találjuk magunkat egyházi személyek
