F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - Granasztóiné Györffy Katalin: A barokk templomi berendezések eredetiségének jelentősége és védelme

ben kiadott dekrétumában előírja,

12 hogy a szobroknak saját anyagukban kell megjelenniük, s ruházatuk fa vagy kőszínű, aranyozott vagy ezüstözött lehet. Ennek az általánosan elfogadott igénynek és divatnak köszönhetően Magyarországon is szinte minden barokk oltárt és templomi berendezést átfestettek a 19. század elején. Az oltárretablóknál, jobb esetben a színes márványozást szürkés, drappos márványozásra szegényítették, de gyakran fehérre festették. A szobrok többnyire a fehér-arany kombinációjában jelentek meg, de gyakran a követ vagy stukkót utánozandó szürkés színezést kaptak. Minthogy a 19. század végéig ezek a felületek éltek a köztudatban, újabb felújításkor ezeknek a színeknek megfelelően, olajfestékkel átfestve még jobban eltávolodtak az eredeti művészi koncepciótól. A romantika idején bekövetkező erőteljes szemléletváltozás, amely a középkori emlékeket tartotta a legszebbeknek és legértékesebbeknek, számos barokk intérieur pusztulását jelentette. A 18. században barokkizált középkori templomok barokk főoltárait az 1860—70-es években eltávolították. A magyarországi és egyben a közép-európai barokk oltárművészet egyik legjelentősebb alkotása az 1735-ben Georg Raphael Donner

13 által a pozsonyi koronázó templomba készített főoltár (42. kép) 1865-ben szintén áldozatául esett a purista szemléletnek, a barokkal szembeni ellenszenvnek. A dóm „stílszerű" helyreállítása során eltávolították a Szent Márton főoltárt, amely előtt koronázták Magyarország királyait. Az oltár szobrai nem semmisültek meg, de eredeti környezetükből kiszakítva helyezték el őket. Szent Márton a koldussal a templomon kívül kapott helyet, a gyönyörű adoráló angyalok a Nemzeti Múzeumba kerültek.

14 A Műemlékek Országos Bizottsága már 1899-ben felvetette,

15 hogy ezt a rendkívül értékes szoborcsoportot vissza kellene helyezni a templomba. 1901-től folyamatosan napirenden szerepelt a kérdés, sőt 1912-ben a legnagyobb szakértők írták elő a pozsonyi egyháznak a barokk oltár rekonstrukciójának szükségességét.

16 A Nemzeti Múzeum az angyalszobrok visszaadását megtagadta

17 s így a rekonstrukció is meghiúsult. A Szent Márton- szoborcsoport visszakerült a templom déli hajójába, de mint Pozsony városnak és a dómnak védőszentje, valamint a koronázási oltár központi alakja, sohasem nyerte vissza vallási, liturgiái, történeti és művészettörténeti szempontból egyaránt kiemelkedő jelentőségű szerepét. Az oltár eltávolításának, vagy áthelyezésének ismerjük szerencsésebb eseteit is. A soproni Szent Mihály- templom 1749—50-ben készült barokk főoltárát 1865ben bontották

18 le, és állították fel a burgenlandi Nyulas (Jois) templomában, ahol szerencsére — restaurálva — ma is megvan.

19 Magyaralmás plébániatemplomának kiemelkedő művészi értéket képviselő főoltára a 19. század első felében került a székesfehérvári prépostsági kápolnából a kis falusi templomba,

20 ahol meg tudták őrizni az oltár integritását. Az 1910—20-as évektől kezdve újabb szemléletváltozás következett be. A barokk művészet iránt felébredő érdeklődésnek köszönhetően már nem tekintették ízléstelen alkotásoknak a barokk templombelsőket és oltárokat. Ez az érdeklődés nem mindig vált a barokk művek javára. Az oltárok és szobrok barokk stílusú újrafestése gyakran az összes korábbi réteg elpusztítását jelentette. Ugyanakkor ennek a korszaknak díszítőfestői, esetleg festőrestaurátorai még értették a barokk tér illuzionista festésének a lényegét. Tudták, hogy a barokk templomok falai nem lehet-