F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - Lővei Pál: Egyházi személyiségek a magyar műemlékvédelem történetében

lálát követően az Akadémián éppen az a Békefi Rémig — ciszterci pap, később zirci apát, ugyancsak akadémikus — mondott emlékbeszédet, akit 1898-ban neveztek ki a bizottság tagjává.

6 „A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban" című könyve a nagy elődök hagyományát folytató, topografikus jellegű mű; a pilisi, pásztói ciszterci apátságok történetét feldolgozó munkái ma is alapvetőek a műemlékvédelmi kutatások történeti megalapozásához. Ekkor, a 20. század elején a Műemlékek Országos Bizottsága már jóval több tagot számlált, mint az 1870-es, 1880-as években (a kezdeti 10—II

7 1903-ban már 25-re,

8

1910-ben 40-re

9 nőtt). Sokkal több feladatot kellett ellátniuk, változott a szemléletmód is: előtérbe került az építészeti-technikai perfekcióra való törekvés, a műemlékes szakma specializálódni kezdett, az alapítók — elsősorban a nagy triász tagjainak — rendkívüli sokoldalúsága egyre kevésbé volt elérhető; a sokoldalúságot nagyobb számú, különböző szakterületeken otthonos szakemberek — építészek, művészettörténészek, régészek, festő- és szobrászművészek, történészek — együttműködésével lehetett már csak biztosítani. A műemléki szervezetben mindig főszerepet játszó bizottsági rendes tagok aránylag jobban ismert tevékenységével szemben sokkal kevésbé köztudott, hogy a Central-Commission, majd ennek példáját és felépítését követve a kiépülő magyar műemléki szervezet is, a döntéseket hozó bizottság munkáját segítendő, országszerte helyben lakó, a műemlékek ügye iránt fogékony, érdeklődő, sokszor a szó jó értelmében vett dilettáns munkatársak közreműködését vette igénybe, őket kültagnak, levelező tagnak nevezték. A Central-Commission ilyen levelező tagja volt többek között a szombathelyi műgyűjtő kanonok, Bitnicz Lajos, Fábry Ignác kassai püspök, Thimoteus Cipariu balázsfalvi kanonok, a nagyváradi premontrei Bányai Mihály, Samuel Mökesch fogarasi evangélikus lelkész.

10 Megválasztásuk hátterében sokszor konkrét okok fedezhetők fel: ahogy Ipolyi konzervátori kinevezése is összefüggött a pozsonyi klarissza kolostor tervezett helyreállításával, hogy a munkálatok során a bizottságnak legyen helyi tagja is, ehhez hasonlóan a kassai székesegyház tervbe vett — és jórészt 1857—1863 között végre is hajtott — első restaurálását támogatandó kérhették fel Fábry püspököt is. A Műemlékek Ideiglenes Bizottsága megalakulását követően a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevében levelek tucatjait küldték szét az ország minden tájára, hogy korábbi munkásságuk alapján a kültagságot feltehetően ellátni képes személyeket nyerjenek meg a műemléki ügynek. Nem voltak kevesen: a Műemlékek Bizottságához közvetlenül vagy a minisztériumon keresztül beérkezett válaszok az 1872-es évi akták igen nagy százalékát teszik ki. Az igenlő válaszlevelek vagy az ezeket a személyeket összefoglaló listák alapján legalább 54-en vállalták a közreműködést:

11 a műemléki nyilvántartás létrehozására nyomtatott kérdőívek ismereteik szerint való kitöltését, a lakóhelyük környékén található, műemléknek tekinthető — eleinte szinte csak római és középkori — épületeknek, romoknak számbavételét, esetleg rajzolás, fényképezés útján való dokumentálását. Az iratanyag alaposabb átvizsgálása, a ma az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Tervtárában őrzött, eredeti adatlapok átnézése ezt a névsort nyilván még bővíthetné, ahogy a minisztérium levéltári anyagából kikereshető lenne talán az is, hogy ki mindenkit kér-