F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - Lővei Pál: Egyházi személyiségek a magyar műemlékvédelem történetében

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM* Lővei Pál EGYHÁZI SZEMÉLYISÉGEK A MAGYAR MŰEMLÉKVÉDELEM TÖRTÉNETÉBEN Ha végignézzük a magyar műemlékvédelem hőskora hírneves triászának — Henszlmann Imrének, Ipolyi Arnoldnak és Rómer Borisnak — műveit, elemezzük tevékenységüket, rögvest kiderül, hogy az egyéni érdeklődés természetesen el nem hanyagolható momentumai ellenére is mennyire hasonló tanultság, módszertan, nyelvezet stb. jellemzi mindhármukat. Ipolyit kissé jobban érdekelte a néprajz és a képzőművészet (régi korok alkotásainak gyűjtése és saját korának egyházművészete), Henszlmann és Rómer ugyanakkor gyakorló régész is volt, de mindhárman egyformán érdeklődtek a természetrajz, földrajz különböző tudományszakjai iránt, egyaránt fontosnak tartották az újabb keletű elnevezéssel a történeti segédtudományok gyűjtőnév alá tartozó diszciplínák — éremtan, oklevéltan — magas szintű űzését, hosszú helyszíni terepbejárások során tettek szert óriási, topográfiai jellegű országismeretre, amelynek gyümölcseit művészettörténeti, építészettörténeti korpuszokban „aratták le". Ha nem tudnánk, hogy ketten közülük — ha eltérő pályát befutva is — életük végéig a papi hivatás szolgálatában is állottak, erre tudományosműemlékvédő életművük alapján aligha következtethetnénk; Henszlmann Imrét is éppúgy foglalkoztatták az egyházi műemlékek, mint Ipolyit vagy Rómert. Ez óvatosságra int a tekintetben, vajon valóban lényegi kérdést fogalmaz-e meg ezen előadás címadása: egyházi személyiségek a magyar műemlékvédelem történetében. Véleményem szerint olyan jellegzetesség, ami a műemlékvédelemben tevékenykedett papok ezirányú munkásságát alapvetően megkülönböztette volna világi kollégáikétól, nincs is; nem is igen lehetett, hiszen a műemlékvédelem és a vele kapcsolatos tudományszakok mindenkor saját módszertanuk, törvényszerűségeik alapján működtek, fejlődtek — természetesen az adott kor színvonalán. Ami mégis lényeges, az a példa: hogyan tudtak a régebbi korok egyházi személyiségei papi hivatásuk mellett nem kevés energiát a műemlékvédelem mindenkor nemzeti ügyének szentelni, és milyen példát tudnak ezzel mutatni papi pályán tevékenykedő mai utódaiknak. * Az alább közreadott írások az 1992. november 24-én Budapesten, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Alapítvány és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal által rendezett: „Egyháztörténet és Műemlékvédelem" című konferencián elhangzott egyes előadások teljes szövegét tartalmazzák.