F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - S. Lackovits Emőke: Az útszéli keresztek és szobrok egyháztörténeti jelentősége: a vallásos világnézet hordozói

Aszófőn hármat, Örvényesen hármat, Balatonszőlősön kettőt, Telekiben négyet, Balatonudvariban kettőt,

9 Felsőörsön (64-65. kép) tizenegyet,

10 Magyarpolányban hármat, Alsódörgicsén, Badacsonylábdiban egyet, Badacsonytomajon kettőt, Barsiban hatot, Csabrendeken hármat, Gyepükajánban, Gyulakeszin, Hegymagason kettőt, Lesencefaluban ötöt, Monostorapátiban, Raposkán, Szigligeten egyet, Szentbékkállán hármat stb. állítottak egyetlen évszázadban. Valójában azonban a többi falut is felsorolhatnánk, hiszen az összes létező keresztnek csupán kisebb része származik a 20. századból. Közöttük is gyakori a felújítás vagy újraállítás, amelyre kitűnő példákat találunk Felsősörsön. A Balaton déli oldaláról azonban több adat ismert a 18. században felállított keresztekre, bár nagy részük itt is a 19. században készült.

11 A keresztkultusz igazi felvirágzása a barokk stíluskorszak, a hitélet megerősödésének idejére,

12 s az azt követő időszakra tehető. Amikor egy egyén, egy család vagy a közösség keresztet, feszületet, szobrot állíttatott, akkor olyan összegű alapítványt is kellett tennie, amelynek kamatai elegendők voltak a felállított kereszt, szobor karbantartására, javítására, fenntartására. Készpénz helyett földingatlant is lehetett e célra adományozni, amelyet a kereszt vagy szobor számára telekkönyveztek a fenntartási teherrel együtt.

13 „Rákeblűték" — mondják a Káli-medencében. Ahol ilyen alapítványt nem tettek, ott leggyakrabban megpecsételődött a felállított feszület sorsa. Elenyésző ugyan az ilyen esetek száma, de az olyan is, amikor ezeket a gazdátlanul hagyott kereszteket a közösség vette gondozásába. Míg a 18. században az alapítványokat a plébánosok és a templomatyák kezelték, addig a 19. században az egyházmegyék Alapítványi Pénztárakat létesítettek az alapítványok együttes kezelésére. Évente alapítványi számadást készítettek a jövedelmekről. Az Alapítványi Naplókba egy adott folyószámla alatt folyamatosan feljegyezték: a bejelentés évét, hónapját, napját, az alapító nevét, lakhelyét, az alapítvány rendeltetését, összegét, az Egyházmegyei Hatóság jóváhagyásának számát, az összeg elhelyezési módját, és az alapítvány jövedelmének felhasználását.

14 Voltak helyek, ahol nem az egyház, hanem a város önkormányzata tétetett alapítványt az állíttatóval a keresztek, szobrok fenntartására. A pénz kezelését a „Keresztek Fundationális Cassája" látta el. Ez volt az általános szokás Kiskunhalason és környékén, ahol a pénz kezeléséről és felhasználásáról ugyancsak elszámoltatták a kezelő szervet. A keresztek állítására vonatkozóan mind a testamentumok, mind a fundatiók országszerte megtalálhatók.

15 A keresztek, feszületek, szobrok anyaga A korai kereszteket fából készítették, amint arról egyes plébániák levéltári anyagában adatok is találhatók. Erről tanúskodnak továbbá a szakirodalom — egyes területek útmenti és temetői feszületeit feldolgozó — tanulmányai is.

16 A 18. században a keresztek döntő többsége minden bizonnyal fából készült (64. kép) (erről részben recens, részben szakirodalmi adatok tanúskodnak), amelyeket a 19. században kőből készültek váltottak fel. Erre a Balaton-felvidékről több példa is van (Felsőörs,