F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - Entz Géza: Egyház és műemlékvédelem a két világháború között

Entz Géza EGYHÁZ ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT A magyar műemlékvédelem első négy évtizede tevékenységének fő területei Erdély, a Felvidék és a nyugati határvidék voltak. Tehát azok a történeti országrészek, amelyek kívül estek a hódoltságon, hiszen ott maradtak meg viszonylag sűrűn és túlnyomóan sértetlenül a korábbi századok építkezései. Ezek láttán szinte megelevenedik a 16. század három részre szakadt országa, középen a nagyrészt teljesen elpusztult hódoltsággal. E körülmény aligha csodálható, mivel nyilvánvaló, hogy a védelem is oda vonzódik, ahol a műemlékek tömegesen megvannak. A középső terület ugyan nem teljesen maradt ki a védelem és a helyreállítás hatósugarából, de az említett területek előnyben részesedett műemlékeihez képest kétségtelenül háttérbe szorult. A hazai műemlékvédelem kezdeteinek e sajátsága azt is jelentette, hogy a helyreállítások folytán lényegesen több ismeret tárult fel a többékevésbé peremvidékeken, mint az ország középső hányadán, ahol hajdan a legfontosabb művelődési és művészeti központok helyezkedtek el. Ezek pusztulása, mondhatnók eltűnése következtében a nyugati, felvidéki és erdélyi országsáv a helyi fejlődésen túl, nagy részben csupán a művészi központok kisugárzásáról tettek tanúságot, maguk a központok azonban valóságos mivoltukban ismeretlenek maradtak. Az ország I. világháborút követő szétesése következtében a hazai műemlékvédelem tevékenysége természetszerűen az addig e szempontból kevéssé figyelembe vett középső területre összpontosult, amelynek túlnyomó hányada a 16—17. század folyamán leginkább letarolt hódoltsággal azonos, és az ország műemlékekben legszegényebb térségének bizonyul. Hozzá képest a megnyirbált ország nyugati fele, a Dunántúl is lényegesen gazdagabb, de ez is jócskán elmarad Erdélyhez és a Felvidékhez képest. Szemben ez utóbbi tájak városaiban, mezővárosaiban és falvaiban az I. világháború előtt szerzett műemlékvédelmi tapasztalatokkal a Trianon utáni ország — néhány kiemelkedő emlékétől eltekintve — szinte terra incognitaként jelenik meg. A magyar műemlékvédelem 1920 utáni legfőbb kényszerű feladata tehát e lényeges hiányosság felszámolása lett. Kis túlzással megállapítható, hogy a maradék országban első lépésben meg kellett keresni a műemlékeket abból a célból, hogy velük foglalkozni lehessen. így került fokozatosan előtérbe a forrás- és helyszíni kutatás, a tervezés és kivitelezés el nem engedhető előfeltétele, valamint a korábbi hasonló kísérletek után bekövetkezett helyreállítási módszerek követelménye. Műemlékvédelmünk munkaterületének erőteljes csökkenése szervezeti változást is hozott, amennyiben az addigi bizottsági tevékenységet a Gerevich Tibor által vezetett hivatal vette át. Az új szervezet céltudatosabb működést tett lehetővé. Megkezdődött néhány különösen értékes közép-