F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

EGYHÁZTÖRTÉNET ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM - Horler Miklós: A Bakócz-kápolna megmentése — egyház és műemlékvédelem a 18-19. század fordulóján

sóval kívánta az új templomhoz kapcsolni a kápolnát, a másik oldalra pedig a szimmetria kedvéért egy ugyanilyen új kápolnát tervezett. Barkóczy első tervei óta azonban megtörtént a hatalmas méretű terepszintsüllyesztés egy része, így a Bakócz-kápolna eredeti helyzetében már semmiképpen sem kapcsolódhatott volna a nyolc méterrel alacsonyabb szinten épülő új székesegyházhoz. Ha különállóan akarták volna megőrizni, akkor is le kellett volna süllyeszteni a már kialakulóban lévő új szintre. Valószínűleg így született az a gondolat, hogy ha eredeti helyén már úgyis le kell bontani a kápolnát, akkor kapcsolják szervesen az új székesegyház testéhez, aminthogy eredetileg sem volt teljesen szabadon álló épület. ( -Qf, ^-SÀ) Kühnel második terve már e szerint a koncepció szerint készült, és lényegében a végső megoldás alapelrendezését vázolta fel. A székesegyház már a maihoz hasonló, hossz- és keresztszárnyakkal bővített centrális kupolás tér, téglalap alakú alaprajzi tömbbe befoglalva, melynek négy sarkán elhelyezett sekrestyék és kápol^ , nák közül az egyik az áthelyezett Bakócz-kápolna (51. kép). így jutott el Bakócz műve sorsának új szakaszához, amikor megszűnt a középkori Szent Adalbert-székesegyház utolsó maradványaként önálló életet élni, és beépült az új klasszicista székesegyház testébe. Kühnel tervén a kápolna még megtartotta eredeti tájolását, s így bejárati nyílása is a székesegyház belső tere felé fordult volna, bár a terven itt fal szerepel. A munkák folytatását aztán Kühnel javaslatára a szintén kismartoni Johann Baptist Páckh építészre bízták, aki Kühnel terveit tovább módosította, és a kápolna áthelyezésének munkáit irányította. Páckh végleges tervében a Bakócz-kápolna 180 fokkai elfordított helyzetben illeszkedett be az új épületbe (52. kép), ami azzal a kárral járt, hogy a bejárati keretarchitektúra feleslegessé válva, annak darabjai részben elkallódtak, másrészt az új bejárati nyílássá vált egykori stallum-fülke messze nem biztosítja a belső tér feltárulásának azt az élményét, ami az eredeti bejárat magas ívén keresztül adva volt. A kápolna áthelyezésére 1823-ban került sor, Páckh igen gondos előkészítő munkája után. Mindenekelőtt teljes és részletes felmérési rajzsorozatot készített az egész épületről (47., 57-58. kép), amely így pontosan megőrizte számunkra annak utolsó állapotát azon a helyen, ahová több mint háromszáz évvel azelőtt felépítették. Ezután az architektúra minden márványelemét bekarcolt betű- és számjelekkel látták el, s azokról jegyzéket készítettek. A bontás során összesen 1600 elemre szedték szét a kápolnát, amelyet 17 méterrel távolabb és 11,40 méterrel mélyebb szinten kellett újra összeállítani. A bontást 1823. június l-jén kezdték meg és november 12-re az egész áthelyezési művelet, az új sekrestyével és egy új téglakupola felépítésével együtt befejeződött. A felépítmény áthelyezése után került sor a régi kripta kiürítésére és a sírok áttelepítésére (56. kép), majd a következő évben az alapok szétbontására, amikor is a rendkívül kemény alapfalazatban rábukkantak az 1506-ban elhelyezett vörösmárvány alapkőre. A kör bezárult. Az alapkő letételétől az alapkő kiemeléséig háromszáztizennyolc esztendőn át állta a magyar történelem minden viharát a magyarországi reneszánsz építészet utolsó európai rangú alkotása, hogy a 19. szá-