F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

MŰHELY - Tamási Judit: Bátori-kúria – Bátori-várkastély. Előzetes jelentés a nyírbátori műemlék magtár 1992. évi kutatásáról

anyagú, vékony falú, gömbös testű pohár pereme, stb.) mellett rengeteg kályhacsempe jött elő belőle. Néhány, feltehetőleg más kályhához tartozó darabot kivéve e csempék pirosra égő, durván iszapolt, szemcsés anyagból készültek; általában mázasak, de zöld mázuk az engobe hiánya miatt barnás vagy sárgás árnyalatú. Egyik típusuk előlapja kezdetleges módon áttört, a legszebb töredékek pedig gótikus ívek alatt álló, előkelő öltözetű férfiakat és nőket ábrázolnak. Valamennyiük hátrésze fiókos. A velük előkerült, azonos anyagból korongolt, mázatlan, pohár alakú kályhaszemekkel együtt olyan koncentráltságban fordultak elő a lelőhelyen, hogy feltételezhető: egy teljes cserépkályha vagy kályháskemence maradványai feküdtek, illetve részben még ma is ott fekszenek a földben. Ha egy összeomlott és in situ megtalált cserépkályháról van szó, akkor az objektumot házként határozhatjuk meg; ha azonban csak egy hulladékgödör volt, amelybe teljes egészében kidobtak egy már nem használt cserépkályhát, az a lakóház, amelyben ez a kályha állt, akkor sem lehetett túl messze. Márpedig ilyen díszes cserépkályhákat parasztházban nem raktak; a falusi környezetből származó összes eddigi korabeli csempeleletünk nemesi udvarházakhoz köthető. A kályhacsempék minden bizonnyal egy, a várkastélynál korábbi — pontosabban csak a leletanyag feldolgozása után datálható — nemesi lakóhelyre utalnak, amelynek segély gödréből ítélve egy fából épült, a föld felszínén álló épületnek kellett lennie.

8 Ezt a régészeti megfigyelésekből levont következtetésünket megerősíteni látszik egy 1364. évi oklevél, amely Bátorban a birtokos család egyik tagja, néhai Miklós házait („domos et edificia domorum") említi.

9 Minthogy egy megegyezés értelmében az elhunyt özvegye és leányai szabadon elszállíttathatták őket („liberam deferendi et deportandi habebunt facultatem"), e lakóépületek nyilván nem tartós anyagból épültek. Minden okunk megvan tehát arra, hogy a magtár keleti oldalán részlegesen feltárt objektumot a Bátori család (egyik), a várkastélyt megelőző, 15. századi udvarházával azonosítsuk. A nemesi lakóházként meghatározott objektum északi oldalához egy másik kapcsolódott: egy kelet—nyugati irányú, szájnyílásánál 60—65 cm széles, csaknem 1 m mély árok (9. sz. árok; 17—18. rajz). Falai enyhén rézsűsek, feneke egyenes. Déli oldalába egykor egy 30 cm átmérőjű, vele egykorú (a cölöplyuk betöltése az árokétól nem különült el) facölöpöt vertek. Az árok betöltése megegyezett a déli objektum (ház) betöltésével (szürke a.^yagrögökkel kevert barna homok) — olyannyira, hogy a bolygatatlan altalajban kirajzolódó foltjuk eleinte nem is vált el egymástól, s csak a bontás során derült ki, hogy két különböző beásásról van szó. Az árok leletanyaga sem tért el szembetűnően a lakóházétól; különbségként talán csak annyi emelendő ki, hogy tálperemek is akadtak benne, valamint, hogy a leletek zöme a betöltés felső részében koncentrálódott, az aljáról már csak néhány tégladarab és állatcsont jött elő. A szoros összekapcsolódás ellenére — vagy talán éppen ezért — a 9. sz. kis árok és a tőle délre fekvő objektum (lakóház?) egymáshoz való stratigráfiai és kronológiai viszonya nem egyértelmű. Nem csak hogy foltjuk, illetve betöltésük nem vált el a bontás során, de utólag a metszetfalakról sem lehetett leolvasni, hogy egyszerre ásták-e őket, avagy egymás után, s akkor melyiket a másikba. Az árok északi oldalának szintviszonyait tanulmányozva annyi világossá vált, hogy a 9. árok átvágja a 2. (alsóprekastély) járószintet, annak tetejéről, illetve a felette lévő rétegből indul. A déli