F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

MŰHELY - Tamási Judit: Bátori-kúria – Bátori-várkastély. Előzetes jelentés a nyírbátori műemlék magtár 1992. évi kutatásáról

oldalon viszont nem a metszetfalak értelmezése, hanem bizonyos logikai következ­tetések útján jutottunk arra a meggyőződésre (amelyet a 17. rajz is tükröz), hogy itt is hasonló a helyzet: az árok későbbi a lakóháznál, átvágja annak sekély gödrét. Logikusnak tűnt ugyanis egyrészt, hogy az árok északi oldalán húzódó külső járó­szint a déli oldalon feltárt lakóházhoz tartozott, azzal egykorú. Másrészt szerkezeti szempontból sem illik össze a két objektum. Harmadrészt a 9. árok egy cölöpsor alapozási árka volt, amelyet a cölöpök leverése után azonnal vissza temettek (a spon­tán betöltődés tehát kizárt), mégpedig nyilván a belőle kitermelt földdel — így ke­rülhettek bele a lakóház leletei és a 2. prekastély járószint szürke agyagjai. A lakóház tehát akkor már nem állt, amikor az árok keletkezett, ám a szintviszonyok ismere­tében hozzá kell tennünk, hogy a köztük levő időbeli különbségnek viszonylag cse­kélynek kellett lennie. A felmerült kételyeket és kérdéseket 1993-ban mindkét objektum teljes feltárá­sával kívánjuk megnyugtatóan tisztázni. 18. Nyírbátor, Magtár. A15. szelvény alaprajza a bolygatatlan altalaj szintjében. Rajz : Tamási Judit — Bognár Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents