F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

SZEMLE - Polgári lakáskultúra a századfordulón. Szerkesztő: Hanák Péter. Budapest 1992. (Váczi Piroska)

telennek tűnő családi fényképek nélkül ma már lehetetlen egy adott korszak bútorainak, berendezési tárgyainak eredeti elrendezésben, használatuk közbeni megjelenítése. Enélkül pedig nem válhat a múlt, jelenünk ugyancsak szükséges példaadó, az elmúlt rendszer légüressége után ismét hagyományt folytató, vagy inkább már hagyományt teremtő(?) részévé. A bemutatott két tanulmányból (Pékár Zsuzsáéhoz gazdag képanyagot találunk Az őrző című cikkben, in: Extra Lakáskultúra 1992. november, különszám, 75—79.) két olyan otthon képe rajzolódik elénk, ahol a ház, a tárgyak állandósága, a hozzájuk tartozó életvitel, szokások, és azok öröklődése adja meg azt az életformát, melyet manapság oly elérhetetlennek érzünk. (Visi Lakatos Mária írásának egy részlete pl. családi halálesetet ír le, ahol „a halál természetes tudomásulvételét a hit által megerősített belenyugvás szövi át, ami épp annyira lehetett alkati adottság, mint megszokás és 'neveltetés' következménye. Mindenesetre a fent idézett emlékek is jól mutatják, miként hagyományozódhatott ez a magatartás, hogyan találkoztak szembe gyerekkorban a halállal, és mivel mindez otthon zajlott, miként épülhetett be ez a rendkívüli esemény — minden emberi problémájával együtt — a mindennapi élet természetes folyamába.") Más megközelítésben szorosan ezekhez a tanulmányokhoz kapcsolódik Gyáni Gábor: Polgári otthon és enteriőr Budapesten, és Hanák Péter: Bérház a Körúton című írása. Mindketten a korabeli lakásleltárak felhasználásával dolgoztak. Bár elvétve találkozhatunk hasonló adatközlésekkel, (pl. Sugár István: Homonnai Drugeth hagyatéki leltár (1620—1630 között). In: Művészettörténeti Értesítő 1988/3^. 248— 250.) az eddigi kutatómunka szinte kiaknázatlanul hagyta ezt a primer forrásanyagot. Gyáni Gábor részletesen elemzi a forráscsoport felhasználásának előnyeit és korlátait, amely módszertani útmutatóul is szolgálhat a későbbi kutatások során. Példaadó értékű tanulmánya 12 lakást dolgoz fel a leltárak elemzésével, Hanák Péter esettanulmánya pedig általános érvényű következtetések levonásának igénye nélkül rögzíti az Erzsébet körút 35. számú ház dokumentumait, tükrözve ezzel „a századvég Budapestjének építkezési módját, lakásviszonyait, lakberendezési szokásait, életmódját és mentalitását." A polgári életmódkutatás módszerbeli megközelítésének egy másik, úgy is mondhatnám ellentétes pólusán helyezkedik el Buzinkay Géza: A középosztály lakásideálja című tanulmány. A szerző múlt század végi publikációk alapján mutatja be a kor ízlésvilágát, a követendő ideált a lakáskultúrában. Bár azon lehet vitatkozni, hogy ilyen „sterilen" elég pontos képet kaphatunk-e a témáról, jelen kötetben azonban, főleg az előző két feldolgozással kiegészülve, okvetlen helye van ennek az írásnak is. A módszertani feldolgozás és annak minősége szempontjából egyaránt teljesnek tekinthető Mazsu János munkája, melyben egy debreceni bérpalotát és lakóit mutatja be az egyediből az általánosra való következtetés igényével. A tanulmány első részében a probléma makroszintű megközelítésével az értelmiség század eleji lakásviszonyait vizsgálja a szakirodalom és a statisztikai adatok segítségével. Ezt a nagylátószögű megközelítést egészíti ki a második rész mikroszintű vizsgálata, a debreceni Püspöki palota lakásainak és lakóinak illetve azok viszonyainak elemzésével. A szerző részletező és elemző forrásközlésének általános összefüggéseit egyedi adatközlésekkel teszi hitelessé.