F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)
SZEMLE - Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke. Miskolc, 1992. (Arnóth Ádám)
Sármány— Parsons Ilona: Villa és családi ház című tanulmányában „a 19. század utolsó harmada és a századelő budapesti villa-, és családiház építkezéseit kísérli meg összevetni a kortárs német és angol eredményekkel". A hatalmas anyagot átfogni kívánó írás jelen keretek között — bevallottan — inkább probléma felvető, mint azt kibontó áttekintés lehet csupán. Jelen ismertetésnek talán sikerült megadni a választ a bevezetőben felmerült kérdésre, és sikerült felhívni a figyelmet erre a könyvre, amelynek egymáshoz szorosan kapcsolódó, egymást módszertanilag kiegészítő tanulmányai, és az általuk rögzített értékek pótolják azt az űrt, amelyet az elmúlt 40 év, s talán ez a nagyon gyorsan változó világ hagyott kultúránkban, hagyományainkban. Váczi Piroska BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE KÉPES MŰEMLÉKJEGYZÉKE Megjelent a Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke. Szerkesztette és kiadta a miskolci Herman Ottó Múzeum. (Szerk.: Szabadfalvi József, Cseri Miklós) Szerzőinek zöme is a múzeum dolgozója. A kiadvány 7 füzetben jelent meg, városkörnyezeti bontásban, megvehető füzetenként és együtt is. Minden védett épületről tömör, többnyire szakszerűnek mondható leírás készült, és szinte mindegyik épület fotón is látható. A kiadvány hiánypótló, haszonnal forgathatja turista és profi műemlékvédő egyaránt. A műemlékjegyzék hibáinak egy részét a késedelmes megjelenés okozza (a kéziratot még 1986-ban adtuk le). Hiányoznak ezért az elmúlt években védetté nyilvánított épületek és az új utcanevek. Sajnos a jegyzék nem vett tudomást a legfrissebb felújításokról sem, pl. a tokaji zsingagógáról még a címlapon is romos képet közöl. Szintén furcsa a címkép megválasztása a II. füzeten: a borsodnádasdi templom nem tartozik a terület legjelesebb műemlékei közé, a fotó pedig rossz. A fényképek amúgy sem erősségei a kiadványnak. Egysíkúak a nagylátószöggel készült összképek, egyegy kinagyított részlet pl. a sátoraljaújhelyi lakóházak vagy a sok hasonló falusi templom esetében jóval többet mondhatott volna. A képek nem is mindig a legjellemzőbb vagy legértékesebb részt, illetve nézetet mutatják (pl. Sátoraljaújhely pálospiarista templom, Tomor: ref. templom, Szerencs: vár, Tolcsva: Királyudvar stb.). Esetenként előfordul, hogy a szöveghez rossz felvétel társul (pl. Miskolc, Szemere u. 14., Abaújalpár: ref. templom, Szendrő: Fő u. 55.). Bekerült a jegyzékbe olyan épület is, amely nem védett (pl: Miskoc: Mindszenti plébánia), és vannak műemlékek, amelyek hiányoznak (Mád: rabbi-ház). Sajnálatos az ábrák hiánya is, ezekkel együtt a területi védettségek is kimaradtak. További bosszantó hibái ellenére (pl. a névmutató hiánya vagy a tipográfia tervezetlensége) ajánlom a kiadványt az olvasó figyelmébe, hiszen a területről hasonló még nem jelent meg. Arnóth Ádám