F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

SZEMLE - Akk – Architektur-, Kunst- und Kulturgeschichte in Nord- und Westdeutschland (Lővei Pál)

a „múzeumban" szinte semmilyen változás nem tapasztalható egy hibásan rakott nádtető kijavításán és két, a helyzetet magyarázó tábla kihelyezésén kívül, de a Hessenpark alapítása óta eltelt 15 év alatt először sikerült elérni, hogy ne csak a szakemberek körében és Hessen tartományon kívül legyen vita tárgya a számtalan probléma, hanem szerepeljen a kérdés a tartományi parlament ülésén is, és érzékeljék a bajokat a helyi illetékesek is. A régebben és manapság folyó építési munkák, épületáthelyezések során elkövetett hibákat hosszan sorolja az újabb ismertetés is. A leginkább jellemző tévedések egyik típusára jó példa a már említett nádtető, amely önmagában ugyan már helyes formákat mutat, de az épület 1900 körüli, átépítésekkel sorozatosan alakított képéhez a maga 18. századi jellegével nem illeszkedik. Sajátos szemléletmód jele az is, hogy egy késő középkori épület falazott földszintje fölött a kétszintes, faszerkezetű felépítményt 180 fokkal elfordították, hogy a hátsó homlokzat és a gótikus, földszinti bejárat együttesen érvényesülhessen. A szerző csodálkozásának ad hangot, miért van a Hessenpark számára egyáltalán szükség fennálló épületek lebontására, amikor azok jellegzetességeit, eredeti elemeit a felállításnál egyáltalán nem veszik figyelembe. Jellegzetes hiba az is, hogy az áthelyezett épületek az eredetitől eltérő funkciót nyernek. Az igazgatóság ugyan előszeretettel hivatkozik arra, hogy a legjobb szakértőket bízta meg a munkálatok során, az előző cikkre érkezett levelekből azonban kiderül, hogy ezek a szakértők sorra visszaadták és ma is visszaadják megbízásaikat, mivel a Hessenpark véleményüket egyáltalán nem veszi figyelembe. Komoly hibákra hívja fel a figyelmet a 3/92. számban az „Arbeitskreis für Hausforschung" (a lakóépületek kutatásával foglalkozó tudományos egyesület) nyílt állásfoglalása is, a „Lübeck — a műemlékvédelem vége?" címmel. Lübeck egyik utcájának öt szomszédos háza helyén a városi vezetés áruház és passzázsrendszer építését tervezte, az épületek minden előzetes kutatása nélkül, bár az azokban várható történeti részletekre a szakemberek már korábban felhívták a figyelmet. Ez a szemléletmód nem a 80-as évekre általában már jellemző, gondos felújításokra, hanem a háború utáni időszak építéspolitikájára emlékezet. A kutatások végül minden előzetes várakozást felülmúló eredményekkel jártak. Az öt épületről bebizonyosodott, hogy a város és a Hansa 13—14. századi virágkorából származnak, és a legfelső polgári réteg tagjainak birtokában voltak (az egyik 1300 előtt a település egyik polgármesterének lakóháza volt). Legkésőbb a 14. század elejére keltezhető, polgárházakban páratlan falképek kerültek elő, többek között egy 4 m magas Szent Kristófábrázolás, koronás szentek, köztük Dávid király alakja, valamint festett címerek (ez utóbbiak segítenek a pontosabb keltezésben). Az egyik épület falán feltárt, 1350/60 körüli kváderfestés a legnagyobb felületű ilyen díszítés, amit polgárházban valaha is találtak; közvetlen párhuzama a lübecki Katharinenkirchében található. A házak térképzése is példa nélküli ebben a korban német területen: dísztermeik 150 m

2-nél nagyobb alapterületen, 5 m-es belmagassággal épültek. Az öt házat 1260/70 táján emelték, és azóta csupán homlokzatukat alakítgatták jelentősebb mértékben, az épületek eredeti belső magja lényegében változatlanul fennmaradt. A fontos leletek sajnos nem jártak a már kész tervek átdolgozásával, az eredeti részletek jelentős része időközben elpusztult; Schleswig-Holstein tartomány műemléki törvényével ellentét-