F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

SZEMLE - Akk – Architektur-, Kunst- und Kulturgeschichte in Nord- und Westdeutschland (Lővei Pál)

A kutatást a Deutsche Forschungsgemeinschaft évi 2.5 millió márkával támogatja, és 25 tudományos munkatárs vesz benne részt (a technikai segéderőkön és egyetemi hallgatókon kívül). Az egyetem hét (építészeti és természettudományi) intézete és a Baden-Württembergi Műemléki Hivatal 13 részprojektet határozott meg, így foglalkoznak a tégla- és törtkőfalazatok, vas- és faszerkezetek, alapozások, építéstörténet (építőanyag- és szerkezettörténet), műemlékvédelem, dokumentálás témaköreivel, az anyagok jellegzetességeinek és teherhordó képességüknek vizsgálatával. (Nem foglalkoznak a kőanyagok időjárás okozta károsodásával és a Fachwerk-építmények fenntartásával, mert ezek már más, a Kutatási és Technológiai Szövetségi Minisztérium által finanszírozott programok témái.) A munkálatok során terhelési próbáknak vetették alá a régi ácskötések másolatait; kidolgozták a régi öntöttvaselemek, különböző korai acélfélék öntési egyenetlenségeinek, változó keresztmetszetének minimális mértékű anyagvétellel járó vizsgálati módszereit; a megszokott, a falazatokban jelentős károsodást okozó, 10—15 cm átmérőjű próbafúrások helyett megteremtették a kis átmérőjű fúrásokon, ultrarövid- és radarhullámú méréseken alapuló diagnosztika alapjait. 150 épületen vizsgálták a mintegy 60 éve használatos, a repedések, lyukak, hiányok kitöltésére szolgáló, cementtejes betöltési, bepréselési eljárások eredményességét, és az esetek háromnegyed részénél a hordozóképesség javulását, a módszer eredményes voltát igazolták. A falazatokban a habarcs hiányának pótlására szolgáló anyagoknak hasonló kémiai jellemzőkkel, tartóssággal, erősítési és formáihatósági tulajdonságokkal kell rendelkezniük, mint az eredetinek — a mészhabarcsok gazdagabbak kötőanyagban és jóval nagyobb porozitásúak, mint a mai cementes anyagok, a mészhabarcs jól formálható is; így a pótlás bázisául is a mésznek kell szolgálnia, de folytatódnak a vizsgálatok a hosszú kötésidő rövidítésére. A falak nedvességháztartásának vizsgálatához egy komputeres stimulációs programot dolgoztak ki, amely azonban hosszú ideig folytatott, helyszíni méréssorozatok alapján vezethet csak a folyamatok — nedvességátadás, sóháztartás — jobb megismeréséhez, ami alapja lehet a maiaknál jobb szigetelési megoldások kidolgozásának (az elfűrészelés és ólombehúzás túlságosan radikális, más módszerek pedig csak néhány évig hatékonyak). A kutatási eredményeket a közlemény végén felsorolt publikációkban teszi közzé a munkacsoport: 1990-ig (!) 9 munkafüzet jelent meg tanulmányi kirándulások és résztémáknak szentelt kollokviumok anyagaival (egy tizedik már a nyomdában volt), három külön füzetben az akkori NDK szakembereivel tartott közös értekezletek anyagát adták ki, évkönyvszerű kötetben közölték a kutatási programot és a munkák helyzetét egy évvel a munka megindítását követően, majd négy, egyenként 300—450 oldalas, illusztrációkban igen gazdag évkönyvben tették közzé a munkajelentéseket. A Németországban jelenleg tapasztalható „múzeumfejlesztési és -alapítási hullám" (ami a társadalmi felhalmozás egyfajta kulturális vetületének tartható, és a két ország helyzetét, kultúrpolitikáját igen jellemző módon áll ellentétben a magyarországi tendenciákkal) egyik legtöbbször kritizált, ugyanakkor legnépszerűbb múzeumtípusának, a szabadtéri múzeumoknak és az építészetnek a kapcsolatát vizsgálja egy másik cikk (3/91. szám). Ezeket az intézményeket a szerző (Konrád Bedal) szerint nem lehet építészeti múzeumoknak tekinteni, mert nem egyes építészeti és építészi csúcsteljesítmények, hanem széles társadalmi rétegek egykori építési és élet-