F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

SZEMLE - Két könyv – két konferencia. Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc–Szentendre 1989.); Dél-Dunántúl népi építészete (Szentendre-Pécs 1991.) (Kottmayer Tibor)

SZEMLE KÉT KÖNYV - KÉT KONFERENCIA Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében ( MiskolcSzentendre 1989.);Dél-Dunántúl népi építészete (Szentendre-Pécs, 1991.) Három éve Miskolc (1989. május 15-16.) az elmúlt évben Pécsvárad (1991. május 6-8.) adott otthont népi építészetről szóló konferenciának. Az itt elhangzott előadásokat adja kézbe a két kötet. Sajnálom, hogy nem vehettem részt a gyűléseken, s örvendek, hogy a két könyv segítségével mégis ott lehetek, s remélem, hogy a jövő esztendőben, Győrött, hallgathatom is az előadásokat. A néprajz önmagában egyféle teljességet szándékozik tudományosan, tudományként földolgozni. A népélet egészét. Csakhogy ez a nép/népség valahonnan jött, valakikkel együtt él, s élete oly sokrétű..., képes-e egy tudomány fölfogni, s bemutatni a teljességet, szerelemtől a betegségig, háztól a fejfáig. Közben megemlítem, igazán az sem tisztázott: ki is a nép, melyet rajzolni kívánunk. A specializálódás szükségszerű, de káros is, ha az áttekintés képessége, lehetősége elvész. Még e részterület, az építészet vizsgálata is megkívánja több tudományterület együttműködését, ha nem akar sem a részletekbe veszni, sem a részleteket veszni hagyni. A kötetek tanulmányai, a résztvevők „sokszakúsága" az egyik lehetséges kiút. Európában, és benne Magyarországon, több kísérlet történt, történik az antropológiai szemlélet meghonosítására. Jó módja enneka nehezen kimondható interdiszciplinaritás. A fölszólalók a honfoglalástól a hagyományos paraszti világ alkonyáig követték a Kárpát-medence két területének építkezéstörténetét. Szó került szak-kritikusan a régészetről, gyűjtéssel kiegészítve; terminológiai és elméleti viták replikái, s kutatástörténeti áttekintések egészítik ki a képet. Jelen van a kitekintés két fontos terület irányába: elsőben a nemesi udvarházak, kúriák, uradalmak, s a városi építészet felé; másodban a velük élő, s környező nemzetiségek irányába. Ez utóbbihoz hadd tegyem hozzá, hogy - szerintem - sokkal többet ér egy szlovák, horvát, ukrán kutató részvétele egy ilyen konferencián, mint egy hangzatos szónoklat a nemzetiségek együttéléséről. Mert az együttélés - a politika rajzolta ravasz határoktól függetlenül - több évszázados tény, melyet elfogadnunk szükségszerű. S ha ezt agresszivitástól, szavakban jelentkező agressziótól mentesen tesszük, jól kezdtük dolgunkat, mert nem a szomszéd népek érzékenységét, hanem a szomszéd népeknek egymást kell tiszteletben tartani. Ehhez hozzátartozik a megismerés és megismertetés, múlt és jelen elfogadása, akárha a helységek megnevezésében is. Ha javasolhatnék, azt szeretném, ha a történettudományok képviselőin kívül építészek is résztvennének előadóként e konferenciákon, s talán szociológusok, művészettörténészek - s bujkál bennem a kisördög - agrárszakemberek is. Egyúttal