F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

SZEMLE - Két könyv – két konferencia. Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc–Szentendre 1989.); Dél-Dunántúl népi építészete (Szentendre-Pécs 1991.) (Kottmayer Tibor)

tisztában vagyok azzal, hogy a keretek végtelenül nem tágíthatok, s a feladat egy részét - építészek és művészettörténészek bevonását - egy másik, szintén kétévenként megrendezendő tanácskozás vállalta; s talán azt is, hogy lehetőséget adjon, teremtsen -mentve a még menthetőt - egy magyar (?) Kárpát-medencei (?) építészeti stílus megkésett folytatásához, kialakulásához. Ez utóbbi a Békési Tanácskozás, melyre zárszavában Füzes Endre is utalt. A konferencia horizontális képet, metszetet ad a kapcsolódó történettudományok vonatkozó vizsgálatairól, s mert jó a szervezés: a kép pontos és bíztató. Örömömre szolgál, hogy szegény világunkban illusztrációkban gazdagon jelenhetett meg a két könyv, s majd mindegyik szerző bő jegyzetanyaggal s bibliográfiával bocsátotta útra tanulmányát. Ezt egészíti ki az első kötetben még csak német, a másodikban már német és horvát nyelvű tartalomismertetés. Harminchét kutató harminckilenc beszámolója olvasható a kötetekben. A szerzők közt megtalálhatjuk a vidéki múzeumok, s a központi intézmények szakembereit, egyetemi oktatókat, tanárokat, fiatalokatés öregeket egyaránt. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum jól végi feladatát, gazdája, műhelye e területnek, most is, az egyre hevesebb át-meg átalakulás időszakában. Az sem véletlen, hogy kezdetben azt a vidéki múzeumot - a miskolcit - választották, amelynek tudományos munkája példaértékű. Remélem Pécs (Pécsvárad), után Győr is méltó folytatáshoz ad majd otthont, s hátteret 1993-ban. A kötetek laza, tematikus sorrendben közlik a tanulmányokat. A középkorig terjedő időszakról négy dolgozat szól. Fodor István „megjegyzései" áttekintést adnak a régészet mostohagyermekeként kezelt középkori ásatásokról, utalva a számos publikálatlan feltárásra. Eztegészíti ki Alojz Habovstiak, szlovákiai adatok felsorolásával. Wolf Mária pedig közvetlenül kapcsolja a régészet eredményeit a néprajz- meghatározta háztípusokhoz. Ezt a képet Magyar Kálmán dél-dunántúli adatokkal teszi teljessé. Sajnos a második kötetben egyedül ő képviseli a régészetet. A második témakör - egyben a leggazdagabb - az építészeti régiókról és a házfejlődésről szóló előadásokat tartalmazza. Ezek között is találhatunk átfogó tanulmányokat és „adalékokat". Barabás Jenő két közlése szolgáljon például (Népi építészeti régiók a Dunántúlon; Innovációk...). E munkák egy életműből ágaztak ki, a meglévő nagy tudásanyag alkalomhoz illő igazításaként. Vannak azonban ígéretek is a tanulmányok között, ilyen Zentai Tünde vázlata a dél-dunántúli lakóház fejlődéséről, az Árpád-kortól a 20. századig. Az általam következőnek ítélt témakörbe vezet át Sona Kovacevicova dolgozata, amely a falusi és városi építészet kapcsolatait, kapcsolódásait vizsgálja a mai Szlovákia területén, a Kárpát-medence múltjában. Előnye, hogy a sok feltevést sorjáztató munka nem áll meg a század közepénél, hanem napjainkig vizsgál. Érdemes lenne részletezve, alaposan kidolgozni e felvetéseket. Más irányból érkezett hatást mutat be M. Csukás Györgyi a levéltári anyag közlésében. Az uradalmi épületek vizsgálata, ahogy a kisnemesi építészeté is, elengedhetetlen, és jó jel, hogy e témában pont két „szentendrei" folytat kutatásokat. (Cseri Miklós: A kisnemesi építészet sa játosságai...). Színesítette a képet L Imre Mária kápolna-tanulmány a. Példaszerű az a komplex vizsgálati módszer, amelyet alkalmaz. írása mindössze „problémafelvetés", de érdeklődéssel várom a teljesebb beszámolót a kutatásról.