N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)
MŰHELY - Sedlmayr János: A zsámbéki templomrom helyreállítási terve
állítására és a közbülső szinten egy vasbeton koszorú beépítésére. A terv a nyugati oromfalat rozsdamentes, húzásra és nyomásra méretezett acélrudakkal köti a torony testhez. Kisebb kiegészítések történnek a magasan álló falszakaszokat támasztó falak, illetve a csorbázatos falvégek, valamint a falkoronák védőráfalazása esetében. Az északi torony fölé - a mai alacsony, faszerkezetű tető helyett - kis magasságú, nyolcszögű csonkagúla sisak kerül. 8 A tervezésnél fontos szempont volt, hogy az új formájú toronybefejezés a rom közeli képében nem jelentkezhet. A didaktikai-értelmező jellegű kiegészítések közé sorolom a déli kapu sematikus téglatagozatokkal elképzelt bemutatását, továbbá a mellette lévő csigalépcső visszaállítását. A terv tartalmazza a főszentély nyolcszögű záródásának alaprajzi megjelenítését, egészen az ülőfülkék szintjéig (kb. 80 cm magasságig). Ugyanígy szerepel a déli toronyhoz csatlakozó ún. apáti kápolna keleti apszisának felfalazása, illetve új tető alatt történő kiegészítése. Szó van az északi csigalépcső részleges pótlásáról, a korai egyhajós templomjárószintben való bemutatásáról és az északi hajófal felmagasításáról a kerengő járószintjéig. A mainál jelentősebb mértékű használattal és kezeléssel kapcsolatos például az északi toronyhoz vezető vasbeton átjáró építése a nyugati oromfal belső oldalán. Ide tartoznak a templom és a kolostor körüli járóutak, valamint az egykori bejáratokat hangsúlyozó kavicsburkolatú utak, továbbá a teljes környezetrendezés, burkolat és füvesítés a templomon belül, illetve a kolostor helyiségeiben és az egész együttes körül. Ezeknél a feladatoknál bizonyára szükség lesz majd újonnan kialakított korlátokra és elzárószerkezetekre is. Feltétlenül fontosnak tartom az eredeti, jó minőségű kőfaragványok (bordák, falívek, hevederkövek stb.) anastylosis jelleggel történő visszahelyezését a falazatba. Ezen kívül meg kell oldani az időközben tönkrement kövek pótlását, elsősorban a tornyok homlokzatán, de nem szabad elzárkózni az esetleg előkerülő újabb faragványok beépítésétől sem. Mindehhez természetesen magas színvonalú kőrestaurálási feladatok is járulnak, amelyek részletezésétől most eltekintek. 9 Az elfogadott tervjavaslat alapján 1991 nyarán elkészítettük a templomrom helyreállításának első ütemére vonatkozó kiviteli tervéét. Ez - a javaslat szerint - kiterjed a déli mellékhajó és a főhajó déli gádorfalának, valamint a diadalív fölötti oromzat biztosítására, illetve kiegészítésére. Ehhez járulnak még a déli csigalépcső részleges visszaállítására és a déli kapu bemutatására vonatkozó munkálatok is. A kidolgozott terveket az OMF tervtanácsa csekély észrevétellel elfogadta. A kiegészítések mértékét helyeselte, csupán a műrészletek bemutatásában és az anyagok megválasztásában volt kisebb vita. A kivitelezés 1991 szeptemberében indult el az OMF székesfehérvári kirendeltségének részvételével. Megkezdték a nehézállvány felállítását a déli mellékhajóban, erről végzik majd a támasztó pilléreken és a gádorfalon előirányzott munkálatokat. Megrendelték a kiegészítésekhez szükséges, ma már különlegesnek minősülő fagyálló falazó- és idomtéglákat, amelyekből elsősorban a műrészletek kiegészítése, pótlása köszül (lábazatok, ablakok, boltívek stb.). A megkezdett felújítást az ütemterv szerint hat éven át, megszakítás nélkül szertnénk folytatni. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a zsámbéki templomrom újbóli helyreállítása óriási felelősséggel jár, de ennek tudatában is vállaljuk azokat a feladatokat, amelyek az OMF egészére várnak.