N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)

MŰHELY - Lukács Zsuzsa – Juan Cabello – Csengel Péter: Az ócsai premontrei prépostság kutatása

A templom háromhajós, keresztházas bazilika, nyugati homlokzatán emelkedő két toronnyal. Keleten a főszentélyt a mellékhajók tengelyétől északi és déli irányban eltolt két, a főszentélynél alacsonyabb mellékszentély veszi körül. Az északi és déli homlokzatot a kereszthajó kiugró, oromfalas lezárású faltömbje osztja 2-2 szakaszra. Nyugat felé mindkét oldalon l-l sekrestye csatlakozik a keresztház tömbjéhez. A templomba történő bejárást az északi és déli mellékhajóba nyíló l-l kapu biztosítja. A fő- és mellékhajókat 4-4 váltakozó nyolcszögű és hengeres tagozású, fejezetes pillér tagolja, felettük árkádívvel. A hajók és a keresztház síkmennyezetesek. A kereszthajó száraiból - szemben a sekrestyékkel - kelet felé nyílnak a bordás keresztboltozattal fedett mellékszentélyek; tengelyéből pedig a bordás keresztboltozattal fedett szentélynégyzet és a bordás boltozató főszentély. A barokk karzatalj élkeresztboltozattal fedett. A templom és kolostor kutatását az Országos Műemléki Felügyelőség 1986-ban kezdte meg. A kutatási program magában foglalta az épület külső és belső falkutatását, valamint a templombelső felszín alatti-, és az épületet övező templomkert feltárását. Az épület falkutatása és részben a feltárások eredményei alapján bővebb képet alkothattunk a templom építéstörténetéről, és az épületre vonatkozó - már ismert - adatokat is megerősíthettük. Az épületet egységes alapozás után a szentélyek felől kezdték építeni, a templom nyugati oldalán azonban nagyarányú tervmódosításra került sor, amely jóval egyszerűbb megoldást eredményezett. Ez a koncepcióváltás az északi mellékhajó nyugati végében figyelhető meg, ahol a boltozat indítását a falsíkig visszafaragták, a továbbiakban pedig a hajók síkmennyezetes fedést kaptak. A tervek módosulására utal a nyugati homlokzat összképe, valamint az északi torony előtt feltárt - a sarokpillér alól induló - széles falmaradvány. Ez az eredetileg nemcsak boltozásra szánt, hanem egy boltszakasszal hosszabbra tervezett templom északi toronyalapozása volt. Bebizonyosodott, hogy a tervváltozás miatt a tornyok építését még a jelenlegi felszín alatt abbahagyták, a tornyokat pedig a mai nyugati homlokzat falsíkjába ültették vissza. A szentélyek újjáépített boltozatai a középkori boltozat nyomvonalát követik, az északi mellékszentélyben téglából építve azt. A középkori karzat a jelenlegi barokk karzat helyén állt, egykori feljárata a déli mellékhajó utolsó ,,boltszakaszából" indult. A hengeres tagozású pillérkötegek díszes bimbós és levélornamentikái, valamint állatalakos fejezetei eredetileg festettek voltak. Lábazatuk egykor horonnyal tagolt kettős párnatagban záródó, sarkain levéldíszes formában végződött. (1. kép) A nyolcoldalú pilléreket kockafejezetek koronázzák, lábazatuk szélesen hornyolt peremmel záródik. A kutatás megkezdéséig használt padlószint alól kibontott lábazatok párnatagos és levéldíszes faragványait nagyrészt a 16-17. században - azokat lefaragva - tönkretették. A 18. század végi nagy helyreállítások során a pillérek és faloszlopok párkányzatát, valamint lábazatát helyenként fehér mészkővel illetve habarccsal javították. A főszentély pilasztereit díszítő fejezetek azonban teljes épségben maradtak fenn. 1900-ban tárták fel a főszentély falfelületét borító összefüggő falképegyüttest, amely a 13. század utolsó negyedére datálható. A szentélyben a Maiestast körülvevő apostolok láthatók fülkében, a szentélyt a négyezertől elválasztó hevederíven északon Szt. Miklós, délen Szt. György, a presbitérium északi falán pedig a Szt. László legenda két jelenete, amely a feltárás során kiegészült egy „üldözéses" jelenet részletével. Vele szemben délen az Utolsó ítélet töredékes ábrázolása látható. A falkutatás során több freskórészlet nem került elő, így az 1721-es Canonica Visitatioban említett Szűz Mária