Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd - Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Magyarszecsőd, római katolikus templom (C. Harrach Erzsébet, Ivicsics Péter, Lővei Pál, Horler Miklós)

181543en már állt a sekrestye, amely szilárd anyagból „téglából rakva, hozzáépült a templomhoz, zsindellyel fedték, és egy szekrény van benne". 183 Üben még mindig a Szecsődi családé volt a kegyúri jog, akik nem sokkal az említett egyházlátogatás eló'tt restauráltatták a mennyezetet, a templom külső és belső helyreállítása pedig folyamatban volt.

10 A 19. század folyamán épült a templom nyugati homlokzata előtt ma is álló torony, és 1873-ban egy téglakarzat beépítésére került sor. A kutatás kezdetéig, 1969-ig a templom a 20. század eleji formájában állt fenn. Megőrizte középkori alaprajzi elrendezését, mint a történeti adatok is mutatják. A templom tágas méretei ellenére egyhajós volt a legelső építési korszakban is. A régészeti ásatás, amelyet Pálóczi-Horváth András vezetett, a hajó teljes területét különös gondossággal tárta fel, és sem oszlopalapoknak, sem alapozási fészkeknek nyomára nem akadt. E negatív tényt egészítette ki az a megállapítás, hogy a diadalív eredeti szélességben van meg ma is. Az ásatás a diadalív déli oldalán az alapozás szintjéig ellenőrizte és sértetlennek találta a falazatot, annak szentély felé forduló sarkával együtt.

11 A régészeti ásatás tárta fel a templombelsőben, a hajóban körülfutó, lizénaindításokkal többször megszakított téglalábazatot. A lábazat a középkorban valószínűleg, de a barokk periódusban egészen bizonyosan vakolt volt. A vakolatrétegek a falsarkokban voltak láthatók. Ezen a lábazaton fellelt meszelés- és vakolásmaradványok nyújtottak támpontot az eredeti szint meghatározásához. A lábazatból kinövő lizénarendszer építészeti megfogalmazását, egyértelmű rekonstrukcióját megrajzolni további adatok híján merész dolog lenne. Annyi azonban bizonyos, hogy szoros összefüggésben kellett lennie a nyugati falon levő kettőnek és a hajóban az utolsó kettőnek a kegyúri karzattal, mert a feltárt posztamensekhez szerkezeti kapcsolatuk is lehetett az esztétikáin felül. Az is tény, hogy a többi lizéna alkalmazkodik a déli kapuhoz, illetve a hajó két oldalán levő falfülkékhez. A koncepció öszszehangolására való törekvés tehát leolvasható. A régészeti ásatás által napvilágra hozott két építészetileg is értékes kőmaradvány a hajó nyugati részén a kegyúri karzat középpilléreit tarthatta. A kegyúri karzatnak téglából kellett lennie, ezt igazolja a feltöltésben talált középkori téglaanyag is. Az északi pillérhez tartozó lizénacsonkon két vakolatréteg volt megfigyelhető. Az alsó sárgás tónusú, szilárd anyagú, szemre azonos a középkori ablakok káváinak anyagával, feltehetően tehát 13. századi. A felette levő pedig lazább, szürkés, amely a 17. századi festett felirat vakolatrétegével látszott azonosnak. E tények alapján valószínű, hogy a kegyúri karzat a 17. századig állt, lebontására akkor került sor, amikor a déli kaput befalazták, és a belső falfülkéket eltüntették. Ez feltételezhetően a reformáció idejével esik egybe. A kőpillérek, a csonka lizénák alapján valószínű, hogy a földszinten három ívnyílással alakított, boltozott karzat volt.

12 A formai kialakítás nyomait 1873-ban, a karzatépítéskor teljesen eltüntették. Sem a boltozati rendszer lenyomatát, sem a feljáró pontos helyét nem lehetett megállapítani. A fal vastag, s hasonló esetekben a falban magában van megoldva a karzatra a feljáró.

13 Itt erre sem találunk nyomokat. A hajó keleti végén 1969-ben az északi és déli oldalon egyaránt egy-egy falfülkét tárt fel a kutatás. A két fülke azonos szélességű és mélységű ugyan, de záradékuk különböző. Az északi parabolikus, a déli csúcsíves záródású, utóbbiban egy körablak is kibontásra került.