Horler Miklós: Budapest 1. budai királyi palota 1. Középkori idomtégla töredékek (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1995) (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1998)

A budai királyi palota középkori idomtégla töredékei - V. Az idomtéglák csoportosítása

A mintás darabok felületét jellegzetesen hasonló fogásokkal munkálták meg. Valószínűleg az anyag tulajdonságai miatt kerülték a részletezést, széles, sík felületeket hagytak meg és a mintákon erősen stilizálták a természeti formákat. A levelek csak körvonalaikról ismerhetők fel, belsejükben legfeljebb a főeret ábrázolták egy bevágással vagy egy bordával. A virágszirmokat jellegzetes hullámos felülettel alakították ki. A mintás felületeken általában a kisméretű mintázó szerszámok nyomait láthatjuk. A tagozott felületekkel azonban más a helyzet. Hosszanti, párhuzamos, rövidebbhosszabb karcolások borítják ezeket, amelyek - úgy véljük - sablon húzásának nyomai. (17. kép) A sablonokat végighúzva az agyagtömbön igen gyorsan kialakíthatták a kívánt tagozatok felületét. Azonos profilok többféle méretben is készültek a felhasználás kívánalmai szerint. A sablonok alkalmazása lehet a magyarázata annak is, miért találjuk a tagozott felületeken három egyszerű forma: a pálca, a horony és a lemez változatos kombinációit. Az idomtéglák formáinak kialakítása, kifaragása után a téglaégetés szokásos munkafázisai következtek: a téglákat ki kellett szárítani, majd pedig kiégetni. Fontos megemlítenünk azt is, hogy a mintázásnál figyelemmel kellett lenni az agyag égetésnél bekövetkező zsugorodására is. A téglák különlegesen nagy méretei is indokolták, hogy mind az alapanyag, mind a soványító anyag jó minőségű legyen, valamint a kiszárításra és égetésre is nagy gondot fordítsanak. Az idomtégla töredékeken repedést alig találunk, egyenletesen égtek ki vörösre a felszínen és a belsőben. A faragott kövektől az idomtéglák csak abban különböznek, hogy méreteik kisebbek, amit az anyag törékenysége indokol. Egy-egy elem legnagyob mérete általában egy láb, azaz 30-32 cm körül mozog, ezt néha meghaladja és a 40-45 cm-t is eléri, de ennél hosszabb elem nem akad. Különleges szakmai ismeretekre volt ezek szerint szükség ahhoz, hogy az idomtéglákat elkészítsék. Érteni kellett a téglavetéshez és a téglaégetéshez, de a kőfaragómunkához és az építészethez is. Ezt a munkát egyedül egy erre specializálódott műhely tudta csak elvégezni, amelynek munkája sokkal inkább hasonlított a kőfaragókéhoz, mint a téglavetőkéhez. V. AZ IDOMTÉGLÁK CSOPORTOSÍTÁSA Ha megvizsgáljuk az idomtéglák anyagát, készítési technikájukat, méretezésüket, mintáik és profiljaik megformálását, arra a következtetésre jutunk, hogy többségük egy egységes, összetartozó csoport tagja. Ettől a nagy csoporttól, amely 723 darab tégla töredékből áll, csak két kisebb csoport (összesen 63 db) választható el. Először lássuk részletesen, melyek azok a jellegzetességek, amely az első, nagy csoport összetartozását bizonyítják. A Duma György által elvégzett anyagvizsgálatok (ld. az alább közölt tanulmányát), arra az eredményre vezettek, hogy a csoporthoz tartozó téglák alapanyaga egységesen a Buda környékén bányászott, ún. ,,kiscelli agyag" volt. A téglakészítés során, amit az előző fejezetben részletesen ismertettünk, szintén egységes módszereket alkalmaztak, mindenütt ugyanazon fogások nyomait figyelhettük meg, a téglák formakincse is egyse-