Horler Miklós: Budapest 1. budai királyi palota 1. Középkori idomtégla töredékek (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1995) (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1998)
A budai királyi palota középkori idomtégla töredékei - Bevezetés
A BUDAI KIRÁLYI PALOTA KÖZÉPKORI IDOMTÉGLA TÖREDÉKEI BEVEZETÉS Buda középkori királyi palotája (1-2. kép) hatalmas mennyiségben ránk maradt építészeti töredékeinek jelentős részét egy kevéssé ismert emlékcsoport alkotja. Ezekre a töredékekre az idomtégla elnevezést használja a magyar szaknyelv (német: Backstein, Ziegelstein, Formziegel; angol, olasz: terracotta), amellyel arra utal, hogy ezen emlékcsoport olyan építészeti elemekből áll, amelyeket nem kőből, hanem agyagból készítettek el, majd kiégették őket. Tehát téglák, bár a közönséges falazótéglától jócskán eltérnek mind formájukban, mind felhasználási módjukban. Budán a jelenleg ismert közel 800 darab idomtéglatöredék alapján joggal tételezhető fel, hogy a királyi palota épületei között számolhatunk ebből az építőanyagból készült palotákkal is. A középkori épületegyüttes nagymértékű pusztulása azonban lehetetlenné tette, hogy ezen épületeknek akár csak csekély részleteit is eredeti helyükön tanulmányozhassuk. Nem csoda tehát, hogy eddigi művészettörténetírásunk stíluskritikai módszerekkel dolgozva ezeket a különös, a megszokott magyarországi formakincstől teljesen eltérő mintájú töredékeket nagyon bizonytalanul ítélte meg, és talán épp a sok bizonytalanság miatt is egy kissé megfeledkezett róluk. Nem vitte előre a budai idomtéglák jobb megismerését a királyi palota korai építéstörténetéről Gerevich László és Zolnay László között lezajlott vita sem. A budai palota építéstörténetével újabban foglalkozó kutatók az ellentétes vélemények kereszttűzében általában tanácstalanul álltak, inkább csak megemlítették az idomtéglák létét, így a téma jelentőségéhez képest lassan háttérbe szorult. Az emlékcsoport teljeskörű feldolgozásától lehetett várni, hogy a töredékeket megismerhetővé téve a téma újból a művészettörténetírás érdeklődésébe kerüljön. A „Lapidarium Hungaricum" sorozat céljait követtem, amikor a faragványok egyenkénti felmérésével és tanulmányozásával kezdve próbáltam nem csupán számbavenni az elpusztult épületek maradványait, hanem az egyes töredékeken megfigyelt jellegzetességekre építve igyekeztem következtetni az egykori épületekre. Az így megalkotott kép ezután már könynyebben értékelhető a stíluskritika módszereivel is, és talán megkönnyíti a faragványok méltó elhelyezését a budai palota építéstörténetében. Nem könnyű a dolga az elpusztult budai királyi palota faragványait tanulmányozó kutatónak. Ezek a faragványok csupán elenyészően kevés esetben maradtak meg eredeti elhelyezésükben, jobbára a lőporrobbanások, ágyúlövések és szándékos bontások okozta omladékok őrizték meg a palotát övező árkok, belső udvarok mélyébe zuhant és
