Horler Miklós: Budapest 1. budai királyi palota 1. Középkori idomtégla töredékek (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1995) (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1998)

A budai királyi palota középkori idomtégla töredékei - I. Kutatástörténet

darabokra hullott építőköveket. Tetemes mennyiségű épületelem került elő épületétől távolra hurcoltan, későbbi erőd- és palotafalakból, feltöltésekből, mészégetők környékéről.

1 Úgy tűnik, a budai idomtégláknak egy kicsit még a kőfaragványoknál is mostohább sors jutott. Azért fontos mindezt hangsúlyozni, hogy lássuk, mennyiben más munka ez, mint egy ma is tető alatt álló műemlék templomépület, vagy egy, az utókor által elhagyott és csak kevéssé bolygatott, rombadőlt, majd szakszerűen feltárt műemlékegyüttes építéstörténeti feldolgozása. Sok-sok bizonytalansággal terhes feladat, amely csak kivételes esetekben hozhat kézzelfogható, egyértelmű eredményeket. Meg kell elégednünk tehát azzal, hogy a szinte teljesen elemeire bomlott mozaikképből sokszor csak feltevésekre, következtetésekre futja, rekonstrukcióink csupán variációs lehetőségek megfogalmazásai, rajzai. A most legvalószínűbbnek tűnő feltevés is módosulhat idővel, hiszen a budai királyi palota régészeti feltárásai nem fejeződtek be, csak az a nagy ásatási munka zárult le, amely a királyi palota háborús sérüléseinek helyreállítása idején lehetővé vált.

2 A ma rendelkezésünkre álló faragványok száma az eredeti épületek oly csekély százalékát alkotja, hogy az utókor azon szerencsés kutatói, akik újból foglalkozhatnak a palota feltárásaival, még alapvető kérdésekben alakíthatják át a mai elképzeléseinket. Munkám első formájában szakdolgozatként készült el az ELTE BTK Régészeti Tanszékén 1988-ban. Szeretnék köszönetet mondani Kubinyi Andrásnak témavezetéséért és a dolgozat bírálatáért, valamint Magyar Károlynak a témaválasztásért és a múzeumban nyújtott baráti segítségéért. Jelen kötet elkészítéséhez nyújtott szíves segítségéért pedig köszönetet mondok Horler Miklósnak, a Lapidarium Hungaricum főszerkesztőjének, Feld Istvánnak, a jelen kötet szerkesztőjének, Nyikos Lászlónak, a jelen kötet képszerkesztőjének, lektoraimnak, Marosi Ernőnek és Szekér Györgynek, továbbá Koppány Tibornak, Lővei Pálnak, Váliné Pogány Jolánnak, Búzás Gergelynek, Mentényi Klárának, Nagy Emesének valamint mindenkinek, aki munkám során segítségemre volt. I. KUTATÁSTÖRTÉNET A budai idomtéglákat a századforduló óta tartja számon a tudomány. Amikor a királyi palotát Ybl Miklós, majd Hauszmann Alajos irányításával átépítették, a középkori palota pusztulási rétegeinek megbolygatásával számos középkori építészeti töredéket, köztük idomtéglákat is találtak. Hauszmann a mutatósabb példányokat, amelyeket valamilyen minta díszített, félrerakatta, mivel ezeket iparművészeti értékük miatt megőrzésre méltónak ítélte. Az egyéb, minta nélküli elemekkel nem törődött, ezek feltehetőleg újabb feltöltésekbe kerültek. Az összegyűjtött téglák nagyobbik részét a Nemzeti Múzeumnak, kisebbik részét pedig az Iparművészeti Múzeumnak adományozta,

3 néhány darabot ellenben szentendrei nyaralója kertjébe vitetett, ahol budai építészeti részletekből egy műromot készíttetett.

4 A műrom még ma is áll, de a téglák közül csupán kettő maradt meg, a többit kiszedték a falból és ismeretlen helyre vitték el. Az Iparművészeti Múzeumnak juttatott téglák sincsenek már meg, mindössze leltári bejegyzések ismeretesek róluk. Egyedül a Nemzeti Múzeumba került téglák maradtak ránk, bár az