Horler Miklós: Budapest 1. budai királyi palota 1. Középkori idomtégla töredékek (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1995) (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 4. Budapest, 1998)

Előszó (Horler Miklós)

ban és dohos pincékben pusztulni, hanem tegyük a magyar és nemzetközi tudomány számára tanulmányozhatóvá, a magyar és európai társadalom számára jelentőségéhez méltó múzeumi elhelyezésben bemutathatóvá és megismerhetővé. A középkori magyar királyi palota megmaradt hétezernél több töredékéből csupán pár száz látható múzeumi kiállításokon, a többi nemcsak a nagyközönség, hanem legnagyobb része a tudományos kutató munka számára is hozzáférhetetlen körülmények között van. E kötet szerzőjének érdeme, hogy ebből a korai téglaépítészet viszonylag kisebb méretű töredékekből álló leletegyüttesét kihámozta és feldolgozta. Amikor most a budai királyi palota legkorábbi történetileg és művészetileg összefüggő leletcsoportjának feldolgozásával és közreadásával megtesszük az első lépést legjelentősebb építészeti emlékünk töredékeinek a tudomány számára való tanulmányozhatóvá tétele útján, tudatában vagyunk annak, hogy ezzel egy öt-hat kötetre terjedő hatalmas munkát indítunk el. Ez a szerkesztés számára különösen felelősségteljes feladatot jelent, mert a palota töredékeinek további részletekben való remélt publikálása során bizonyos egységre kell törekednünk - még a LAPIDARIUM HUNGARICUM kialakított koncepcióján belül is - a legfontosabb módszertani kérdések, így a kronológiai, topográfiai, értelmezési és terminológiai meghatározások terén. Ugyanakkor számolnunk kell a várható további kutatások és a bizonyára hosszú ideig tartó munka újabb eredményeivel is, melyek szükségszerűen további új megállapításokat eredményezhetnek a palota eddigi ismereteiben. Még a Gerevich László által 1948-1963 között vezetett első nagy feltárás lezárását követő időszakban is további részleges feltárások történtek, amelyek eredményei a palota egyes részeinek időbeli, térbeli és funkcionális összefüggéseit részben átértelmezték, ennek következtében az addig használt meghatározásokat, elnevezéseket módosították, pontosították. Még maga Gerevich is eltért helyenként a feltárásokat összegező nagy munkájában a lelőhelyek leltárkönyvi meghatározásának elnevezéseitől. Mindezek következményeivel már ennek az első kötetnek a munkái során is szembe kellett nézni, elsősorban a lelőhelyek meghatározása és a palota egyes részeinek megnevezése terén. Mivel a töredékekre vonatkozó első forrást az ásatásoknak a Budapesti Történeti Múzeum által őrzött leltárkönyvei jelentik, a katalógusban a szerző értelemszerűen ezek lelőhely-meghatározásait követte. Ugyanakkor a tanulmányban már az azóta eltelt idő kutatásai eredményeképpen kialakult jelenlegi meghatározásokat használta, összhangban az újabb publikációkkal. Az eltérő névhasználatok egyeztetése érdekében épp ezért ebben a kötetben egy újabb mutatót vezettünk be: a Lelőhelyek mutatóját, amely lehetővé teszi a különböző helymeghatározások közötti eligazodást illetve azok azonosítását. Ugyanitt, a Lelőhelyek mutatója végén adtunk helyet egy újabb eligazításnak, amely az egyes lelőhelyek, illetve lelőkörülmények közelebbi meghatározására a Gerevich László ásatásai során Seitl Kornél által alkalmazott sztereografikus koordinátarendszer kódjeleinek feloldásához nyújt magyarázatot, illetve az azt követő időszakban Zolnay László által használt módszert ismerteti. Ezekre, illetve a továbbiakban esetleg felmerülő újabb kutatási és dokumentációs eljárások módszereinek magyarázatát szolgáló segédletekre a további kötetekben is szükség lesz. A LAPIDARIUM HUNGARICUM módszertani koncepciójának kezdettől fogva része volt a töredékek anyagának természettudományos vizsgálata, ásványtani meghatá-