Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)

A sopronhorpácsi plébániatemplom - VI. Stíluskapcsolatok

is az egymásba fonódó indák, és nem a levelek dominálnak. További egyező vonások a horpácsi példákkal a palmetták és az indák viszonya illetve a fejezetek alsó sávjában elhelyezett háromkaréjos levelek.

132 Ajaki fejezetek azonban nagyobbak és gazdagabbak, másrészt míg Sopronhorpácson az egymásba font indák a kehelyre mintegy rá vannak helyezve, Jakon a nyaktag mögül nőnek ki, és élőbb módon borítják be a fejezetet. A jáki főkapu északi bélletének belülről negyedik oszlopfőjén két sorban helyezkednek el a horpácsi diadalívfejezethez hasonlóan hurkolt indák, a felső sorban a hurokba forduló palmetta megoldása azonos a horpácsival. Ezen változatokkal rokonítható még egy budai fejezet is.

133 A diadalív délnyugati, vájatolt levelű fejezetének szintén vannak jáki párhuzamai, és az ott gyakran alkalmazott formában takarják kis levelek a kehely peremet. A jáki északi pillérsor nyugati első pillérének északnyugati fejezete a sopronhorpácsi kőtár átforduló félpalmettákban végződő, kereszteződő szalaggal díszített darabjának gazdagabb változata. (335.23. kat.sz., 164, 165. kép)

134 A helyreállításkor előkerült részletek közül figyelmet érdemel a golyós-bimbós díszítés, amely Lebenyben és Jakon is előfordul, továbbá a kaputimpanon, amelynek a szentkirályi lunettával való szoros kapcsolatára Dercsényi Dezső hívta fel a figyelmet, részletesen pedig Takács Imre elemezte a közelmúltban.

135 (17-20. kép) A Nemzeti Galériában őrzött dombormű nőalakja a horpácsi legépebb angyalfigurával több szempontból azonos megoldású: ugyanolyan a helyzete, a fej- és kéztartása, továbbá fejtípusa is. E két rokon ívmeződombormű erősen különbözik ajaki nyugati kapu timpanonjától, már amennyire azt az azon megmaradt csekély számú stiláris jegyből meg lehet ítélni. A két hajót elválasztó, nyugat felőli első árkád felépítése a lébényi templom mintakép szerepére utal. Sopronhorpácson is háromnegyed pálcák szegélyezik a hengertagos árkádívet.

136 A toronyban befalazva található kapuarchivolt-töredékek (335.216, 335.266, 335.267 kat.sz.) azt bizonyítják, hogy a pálcarácsos ornamentika Jakhoz és Lebenyhez hasonlóan Sopronhorpácson is jelen volt. A karzatalj egyes fejezetcsoportjain hosszúkás levelek vannak egymás mellé sorolva, a többit különálló, ujjakként egymás felé forduló levelek borítják. Ezeknek nem ismerem hazai párhuzamát. A támaszok formája ezzel szemben szoros kapcsolatot mutat Zsámbékkal, erre Tóth Sándor hívta fel a figyelmet.

137 A három csúcsívtagból álló sarokpillér motívuma Zsámbékon szintén a karzatnál fordul elő, de fent, a karzat feletti keresztboltozatot tartják ezek a tagozatok. Formai eltérés az, hogy az egyes tagokat ott nem homorulatok, hanem tompaszögben törő lemezek kapcsolják egymáshoz. A karzatalj és a kapu viszonyának kérdéséhez a stílus vizsgálata alapján annyit lehet hozzátenni, hogy mindkettő mutat rokon vonásokat a zsámbéki templommal: a homlokzaton az ornamentika, a karzataljban a szerkezeti elemek. A karzatalj sarkantyútagos bordái pedig a kapuornamentika további párhuzamait erősítik meg: Esztergomban, Lebenyben és Jakon is ezt a bordatípust alkalmazták. Felül kell vizsgálni Gerevich Tibor és Dercsényi Dezső megállapítását, amellyel Sopronhorpácsot Lébény és Ják közé sorolták be. A horpácsi diadalívpillérek oszlopfői olyan jáki fejezetek derivátumai, amelyek ott a középső illetve a késői építési szakaszban készültek. Ebből arra következtethetünk, hogy Sopronhorpácson a templom építését az 1230-as éveknél nem kezdték korábban. A munka jelentős része valószínűleg a tatárjárás utáni évtizedben folyt, és legkésőbb az 1250-es évek első felében be is fejeződött. A szentély négy szög boltozata feltehetően az építkezés végén készült. Az ehhez