Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)

Előszó (Horler Miklós)

zatból készült, a szerkesztői munka tapasztalatai is tanulságokat nyújtottak a sorozat eredetileg tervezett műfajának, koncepciójának megvalósítására nézve. Mindenekelőtt rá kellett ébredni arra, hogy a hazai tudományterület publikációs lehetőségei és az emlékanyag monografikus feldolgozottságának szegényes volta figyelembevételével nem lehet teljesen steril műfajú sorozatot csinálni. Az alapvetően értékfeltáró és forrásközlő célú program óhatatlanul fórumává válik olyan témák publikálásának, amelyek önálló monográfiaként való kiadása irreális, a periodikák terjedelmét pedig szétfeszítik. Mivel a Lapidarium Hungaricum műfaja nagyjából megközelíti azt a léptéket, amelybe ezek feldolgozása beilleszkedhet, egyre világosabb, hogy kompromisszumot kell kötnünk a steril forráskiadvány és a kismonográfiák műfaji és metodikai szempontjai között. Ilyen kompromisszum volt lényegében a sorozatot indító visegrádi kötet is, amely végül is egyaránt nyújtotta az egyik legfontosabb művészeti központunk mintegy 6000 töredékéből 1500 darabnak a Lapidarium Hungaricum célkitűzéseibe illeszkedő közreadását, és a visegrádi palota múvészettörténetileg teljesen új eredményeket nyújtó monografikus igényű tanulmányát. Ha akkor mereven ragaszkodunk az újonnan induló sorozat kialakított metodikájához, akkor ma ez az értékes anyag nincs a könyvtárak polcain. Ez a most megjelenő kötet az anyag nagyságrendje, zárt, összefüggő jellege folytán lényegesen könnyebben volt beilleszthető a sorozat módszertani koncepciójába, így szerkezetében és metodikailag nagyjából modell-értékűnek is tekinthető. A leltár-részben lényegében sikerült a szerkesztői munka során az előzőkben már vázolt új szempontokat érvényesíteni. Amiben ezzel kapcsolatban a szerző és a szerkesztő megközelítése között eltérések jelentkeztek, az egyrészt a leíró meghatározásokban egyes töredékek értelmezése és terminológiai kérdései, másrészt az új rendszerű „Szerkezeti és tipológiai összefüggések katalógusa" bevezetése a visegrádi kötetben alkalmazott „Tipológiai-szerkezeti katalógus" módszerével szemben. Végül is a kérdések túlnyomó részében megegyezés jött létre, ahol pedig a szerkesztő ragaszkodott bizonyos részletek általa helyesnek tartott értelmezéséhez, illetve meghatározásához, ott a szerző jegyzetben rögzítette eltérő véleményét. Végül is ebben a kötetben a sorozat terminológiai egységesítése felé megtettük az első lépést, és az itt használt megnevezések már ebbe illeszkednek. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy ez a terminológia nem egyedül a szerkesztő véleményét tükrözi, hanem egyrészt a szerkesztőségen belüli konzultációkon is alapul, és nem utolsó sorban pedig olyan szakirodalmi előzmények tanulmányozására épül, mint Gerevich Tibor, Bogyay Tamás, Marosi Ernő, Tóth Sándor, Tóth Melinda és mások munkái, valamint az 1983-ban Major Máté, 1984-ben Zádor Anna szerkesztésében megjelent építészettörténeti szótárak. Úgy véljük, hogy a Lapidarium Hungaricum-nak kötelessége ezek alapján a sorozaton belül egységes terminológiát kialakítani, és annak használatát a munkában résztvevő munkatársaktól megkívánni. Az összefoglaló tanulmány felépítését és tartalmát a szerkesztés során sikerült a szerzővel és a lektorral együttműködve olyanná érlelni, amely lényegében megfelel a sorozat eredeti célkitűzéseinek. Ahol bizonyos kompromisszumokra volt szükség, az a forráskiadvány-műfajú sorozat objektivitásra való törekvésének szempontja és a művészettörténeti tanulmány szubjektív hipotéziseinek szabad kifejtési lehetősége közti egyeztetés.