Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)

Előszó (Horler Miklós)

letfeltárások kutatóit is ezirányba befolyásolhatja, hogy minden esetben olyan gondossággal végezzék az előkerülő töredékek leltározását, naplózását, hogy minél több és pontosabb információ kerüljön a Lapidarium Hungaricum által publikált leltárokba. A katalógusban szereplő töredékek illusztrációs anyagával kapcsolatban jogos igény, hogy azok fényképeit és felmérési rajzait ne külön helyen találja meg az olvasó. Ez az előző kötetben a fototípiák és autotípiák eltérő papírminőségéből következő kényszermegoldás volt. Ebben a kötetben - és remélhetően a továbbiakban is - azonos papírminőség használatával biztosítottuk, hogy a kövek fényképei és rajzai egymás mellé kerüljenek. Ez költségesebb, de amíg lehet, a jövőben is így tervezzük. A rajzok, illetve rajzi ábrák azonos léptékének igénye régi visszatérő kérdés, aminek valójában nincs olyan jelentősége az olvasó számára, mint amilyent tulajdonítanak neki, és gyakorlatilag megvalósíthatatlan egy olyan könyvben, amelynek profilrajzoktól homlokzatig mindenféle ábrát közölni kell. Az egyes ábrafajták azonos léptékét az előző kötet is biztosította. így pl. a profilrajzok, az egyes kövek felmérési rajzai, a rekonstrukciók, végül a nagyobb épületegyüttesek ábrázolása más és más méretarányt kíván, de azokon belül a lépték azonos. Ennek meghatározását a rajz jellege és a kötet formátuma befolyásolja. (Egyébként így van ez a Magyar Művészet 1300-1470 körül című kötetben is, ahol 1:10-től, 1:5000-ig mindenféle lépték megtalálható, és ez így van rendjén. Ezt a kérdést jó volna egyszer már a szakmának lezárni.) Jogos igény ugyanakkor, hogy az egyes töredékekre való hivatkozás a tanulmány szövegében ne csak az ábrákon keresztül történjék. Éppen ezért e kötetben már minden esetben a töredék katalógus számára történik hivatkozás, és csak utána a képre. Ami már most a „Tipológiai-szerkezeti katalógust" illeti, annak alapötletét megtartottuk, de mint már említettem, tartalmi és módszertani szempontból revideáltuk. Célja nem egy épület építészeti formáinak tipológiai rendszerezése, függetlenül attól, hogy azok eddig is ismertek voltak-e vagy nem, hanem az összegyűjtött töredékanyagból a leltározás munkája kapcsán kibontakozó építészetileg összefüggő és formailag hitelesen konkretizálható szerkezeti egységek összeállítása és tételes jegyzékbe foglalása. Nem kerülhet tehát ebbe a katalógusba egyes szóló töredék, néhány azonos profilú és egymáshoz tartozó, de nagyobb összefüggésre nem utaló töredék, mint bordák, keretkövek, párkánytöredékek stb. Ezek összetartozására a kőtöredék-katalógus tételeiben kell utalni. Nem kerülnek ide csupán in situ maradványok, vagy azokra épülő elméleti rekonstrukciók, ha azokhoz leltározott töredékek nem kapcsolódnak. Ilyen elméleti rekonstrukciók vagy hipotézisek elvileg kialakíthatók, de ezek a tanulmány anyagába illesztendők, nem a katalógusba. Ennyiben tehát a sorozat forráskiadvány voltának „pozitivista" jellegét meg kívánjuk őrizni, hogy annak katalógus-részébe csak a töredékekre vonatkozó objektív információk, illetve azokból hitelesen összeállítható formai kompozíciók kerüljenek. Külön kell szólnunk a katalógusokhoz kapcsolódó összefoglaló tanulmányok kérdéséről, bár ezek céljáról és műfajáról már az előző kötet előszavában röviden írtam. A Lapidarium Hungaricum megindulása örvendetesen felkeltette az érdeklődést és a lelkesedést a feladat iránt, és egyre szaporodik a fiatal kutatók gárdája, akik részt kívánnak venni ebben a nagy távlatú programban. Örvendetes az is, hogy a téma az ELTE régészeti és művészettörténeti tanszékein az oktatás keretébe is beilleszkedett, és egymás után születnek szakdolgozatok ebben a tárgyban. Mivel ez a kötet is szakdolgo-