Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)

Előszó (Horler Miklós)

ELŐSZÓ A LAPIDARIUM HUNGARICUM 1990-ben megjelent 2. kötete ennek a hosszú távú kutatási programnak első olyan konkrét eredményét szolgáltatta, amelynek alapján annak célja, műfaja, módszere és tudományos jelentősége megítélhető volt, és a további munkára nézve hasznos tapasztalatok levonását tette lehetővé. Az érdekelt tudományterület és a kutatási eredmények használói oldaláról elvégezte ezt Marosi Ernőnek az Ars Hungarica 1993. évi 1. számában megjelent részletes recenziója, amelynek számos szerkesztési és módszertani észrevételét köszönettel vettük és a továbbiakban érvényesíteni fogjuk. Ugyanez a recenzió mindjárt meg is fogalmazta a vállalkozás hasznát és jelentőségét, amikor azt írta, hogy: „Mindenesetre az az összkép, amelyet legutoljára a »Magyarorszagi művészet 1300-1470 körül« (Budapest, 1987) című kötet adott Visegrádról, illetve az ország művészetéről jelentős részben Visegrádra támaszkodva, bízvást átengedhető a múltnak." Ez a megállapítás - úgy érzem - igazolja a program megindításakor általam megfogalmazott perspektívának realitását, amelyben azt írtam, hogy a töredékek feldolgozása nyomán a tudományszak egészére kiható, átfogó koncepciókat, szintéziseket, hipotéziseket, attribuciókat és datálásokat, stiláris összefüggéseket alapjaikban érintő, döntő változások várhatók. A kutatási program tudományos hasznát és jelentőségét alátámasztotta az a tény is, hogy az Országos Tudományos Kutatási Alap az 1986-ban megindult kutatást immár harmadik ciklusban támogatja relatíve jelentős összegekkel, és az eddigi munka beszámolóját az 1995-ben megjelent „Kiemelkedő kutatási eredmények" című kiadványában közreadta. Az előző kötet munkáival egyidejűleg, illetve annak megjelenése óta is további területeken folytatódott a leltározó és feldolgozó munka, így a megjelent visegrádi kötet mellett ezek is egyre több szerkesztési, módszertani és munkaszervezési tanulságot nyújtottak, amelyeket most már a témavezető és közvetlen munkatársai maguk kellett hogy levonjanak. Az egész programot és annak szervezését koncepcionálisan érintő tapasztalatokat és következtetéseket az 1994-ben lezárult OTKA-ciklus zárójelentésében foglaltam össze. Ezek túlmennek a kötet előszavának műfaján és léptékén, ezért a Műemlékvédelmi Szemle 1994/2 számában publikáltam. Ide tartozónak ítéltünk viszont néhány olyan kérdést, amely a sorozat módszertani célkitűzéseinek további finomítását érintik, amkelyekkel a már említett recenzió is foglalkozott, illetve amelyekkel a sorozat szerkesztői munkájuk során szembekerültek. Mindezek természetesen ennek a kötetnek a szerkesztése során is felmerültek, így az előszó egyben ezekről is számot kíván adni.