Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)
Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE
jes jegyzékét is csatolnák. Ez az esetek jó részében nem oly mennyiségű, hogy megoldhatatlan problémát jelentsen akár a munka, akár a terjedelem szempontjából. Igen kevés azoknak az építészeti emlékeknek a száma, amelyekre nézve kimerítő monografikus feldolgozás jelent meg. Részletes kőleltárat ezek sem közölnek, már csak azért sem, mert részletes monográfia egy tucat sincs, a többi egy-egy műemléket bemutató önálló publikáció pedig tudományos színvonalú de korlátozott terjedelmű összefoglalása azok történetének és művészettörténeti értékelésének. Módszertani szempontból általános jelenségnek tekinthető, hogy sem a kutatási beszámolók, sem a monografikus feldolgozások nem tekintik a kőtöredékeket hasonló jelentőségű tudományos értékű forrásanyagnak, mint a levéltári vagy irodalmi forrásokat, holott építészettörténeti munkáknál a kőtöredékek ugyanolyan, vagy esetenként nagyobb forrásértékkel bírnak, mint egy írott szöveg. Ennek a kialakult gyakorlatnak a következménye, hogy a publikációk növekvő száma ellenére a meglévő töredékek nagy része ismeretlen marad, és a csonkán maradt építészeti alkotásainkra vonatkozó konkrét építészeti ismereteink alig fejlődnek. Az Adattár egyes tételeinél közölt bibliográfiai anyag legnagyobb része olyan különböző építészet-, ill. művészettörténeti, régészeti, helytörténeti, topográfiai, műemlékvédelmi, művelődéstörténeti, ikonográfiái, heraldikai stb. tárgyú egyéb publikáció, amelyben több-kevesebb kőtöredék kap helyet különböző összefüggésekben, de ezek nagy mennyisége megtévesztő az egész országos anyag feldolgozottsága szempontjából. Az egyes publikációkban egyrészt csak igen kevés kő kap konkrét említést vagy méltatást, másrészt az egy műemlékre vonatkozó sokszor igen gazdagnak tűnő irodalomban nagyjából a töredékeknek ugyanaz a csoportja ismétlődik. Az irodalom nagy része tehát elsősorban magának az épületnek az irodalma, s csak közvetve ill. igen kis mértékben a hozzá tartozó töredékeké. Mindent összevéve tehát ez idő szerint a magyarországi építészeti töredékek egészének mintegy 20 %-a tekinthető tudományosan feldolgozottnak ill. publikáltnak. Ha másik oldalról: a hiány oldaláról nézzük a helyzetet, az ország 400 tárolóhelye közül 125-nek anyagára nézve nincs semmi irodalom. Ennek nagyobb része ugyan kisebb jelentőségű szórvány leletet őriz, de vannak közte olyanok is, mint a miskolci Herman Ottó Múzeum 1000 db-ot tartalmazó raktára, az egri Vármúzeum 2000 db-on felüli raktári anyaga, a soproni Liszt Ferenc Múzeum 1000 db-nál nagyobb raktári anyaga, a boldvai, felsőörsi, Miskolc-avasi templomok, a szerencsi, hédervári, mosonmagyaróvári várak. Közelebbről nézve azonban nem sokkal jobb a helyzete a többi 275 tárolóhely anyagának sem, amennyiben épp a legjelentősebb emlékek esetében figyelhető meg a publikációk terén is a , jéghegy csúcsa" jelenség. A BTM teljes anyagának, az esztergomi, visegrádi, nagyvázsonyi, sümegi, várpalotai, sárospataki, siklósi, tatai, nyírbátori várak-, a pécsi székesegyház, a székesfehérvári bazilika, a bélapátfalvai, vértesszentkereszti, zsámbéki, somogyvári, jáki apátságok-, a feldebrői, tarnaszentmáriai kora-árpádkori templomok egyikének sincs olyan korszerű monográfiája, amely a hozzájuk tartozó teljes töredékanyag feldolgozásán alapulna, vagy akárcsak bármelyikük teljes kőanyaga leltár formájában publikálva lenne. A felsorolt emlékek mindegyikének van irodalma, egy részüknek igen bőséges, de az abban feldolgozott kőtöredékek mennyisége éppúgy csak a jéghegy csúcsát jelenti, mint ahogy azt a raktáron lévő és kiállított kőanyag összevetésekor láthattuk.
