Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)

Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE

Ennek a helyzetnek elsődleges oka közvetlenül kétségtelenül a kőtöredékek jelenlegi mostoha tárolási körülményeiben rejlik, amely alig teszi lehetővé ennek az országos jelentőségű emlékanyagnak módszeres tudományos tanulmányozását. Ugyanakkor a szakterületet ismerők számára az sem titok, hogy az utóbbi évtizedekben jóval több építészeti feltárás történt, mint amennyihez a leletek tárolásának és feldolgozásának feltételei biztosítva lettek volna. Végül pedig igen kevés azoknak a kutatóknak a száma, akik az egymáshoz tartozó töredékek összeválogatásán alapuló, és összefüggések feltárását célzó nehéz és hosszadalmas feldolgozó munkára vállalkoznak, illetve az ahhoz szükséges tapasztalatokkal rendelkeznek. Úgy tűnik, mintha maga a tudományterület is elfogadta volna a kőtöredékek mai helyzetéből adódó korlátokat, és inkább a kevesebb töredékből is megállapítható stiláris kérdések vizsgálata, mintsem a szerkezeti és formai összefüggések tanulmányozása felé fordul. A kőfaragványok elsősorban az építészeti ornamentika és a figurális épületszobrászat szempontjából jönnek számításba s csak igen kevéssé mint szerkezeti elemek és az azokból megismerhető tér-, tömeg- és felületrendszerek forrásanyagaként. Építészeti töredékeink szakirodalmi feldolgozásának fellendítése érdekében tehát kétirányú kezdeményezések volnának szükségesek. Egyrészt minden úton szorgalmazni kellene a tárolás jelenlegi mostoha helyzetének legalább relatív megjavítását, oly mértékig, hogy minden gyűjtemény teljes egészében hozzáférhető legyen a kutatás számára. Hosszabb távon el kellene érni, hogy a közgyűjtemények kőtárai ugyanúgy rendszeresen és nyilvánosan nyitva álljanak a kutatók előtt, mint a könyvtárak és levéltárak. Emellett természetesen az ehhez szükséges sajátos munkakörülményeket is biztosítani kell. Ezzel párhuzamosan az építészettörténet tudomány minden területén — a felsőoktatástól a tudományos minősítésig és a kutató intézmények munkaprogramjaiig — ösztönözni kellene a legfontosabb műemlékek olyan monografikus feldolgozását, amely a hozzájuk tartozó teljes töredékanyag feldolgozását is magában foglalja. Módszertani szempontból célul kellene kitűzni mind több olyan részletes felméréseken és szerkesztéseken alapuló rekonstrukció készítését, amely a nagyobb szerkezeti és térbeli összefüggések, építészeti kompozíciók, az épületszerkezetek és az ornamentika összefüggései feltárását célozzák. A legnagyobb számú és egyszerre áttekinthetetlen leletegyütteseknél, mint Buda, Visegrád, Esztergom, Somogyvár, Vértesszentkereszt, Pilisszentkereszt stb. egyes leletcsoportok részleges feldolgozását kellene kezdeményezni. Bár a tudomány számára kétségtelenül elsősorban a kulcsfontosságú alkotások alapos megismerése a legfontosabb, nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy egy-egy szintézisnél a kisebb jelentőségű emlékek pontos ismerete sem elhanyagolható. Éppezért nem árt arra is felhívni a figyelmet, hogy a minden irodalom nélküli 125 tárolóhely közül legalább 100 — a 400 ismert tárolóhely egynegyede — olyan, ahol csupán néhány tucat kő van s amelyek jó része az utóbbi évtizedekben történt kisebb volumenű feltárásokból származnak, és mindmáig publikálatlanok. A kutatást végző intézményeknek tehát szorgalmazni kellene azt is, hogy a kisebb léptékű kutatások befejeztével azok feldolgozása és publikálása mielőbb történjék meg, a teljes kőanyag legalább leíró lajstrom formájában való közreadásával. Enélkül a fel-