Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)
Feld István: Bodrogolaszi román kori temploma
2. kép. A templomtorony és hajó déli oldala. A megmaradt román kori részek kváderenkénti felmérése az eredeti részletekkel és az átalakításokkal rendelkezünk arról, hogy ez az épület már legkésőbb a 1100as évek végén felépült. így maga ez a templom szolgálhat összehasonlítás alapjául más, hasonlóan igen fejlett technikával megépített épület értékeléséhez - példaként idézhetném az ugyancsak közeli Karcsa még jelentősebb templomának második periódusát 16 - s igazolhatja, hogy a magas színvonalú kőfaragóépítészet már 1200 előtt sem korlátozódott az ország központjára, a királyi udvar vagy az új szerzetesrendek építkezéseire. 17 Az általánosan elterjedt szokásnak megfelelően keletéit olaszi román kori templomot is három építészeti tömeg együttese alkotja: a keskenyebb, enyhén kiugró, félköríves alaprajzú szentély, a szélesebb, téglalap alaprajzú hajó és végül az utóbbi nyugati homlokzata előtt álló, négyzetalaprajzú, négyszintes torony. Míg az előbbi két épületrész - mint az oltár és a miséző pap, illetve mint a hívek helye - nélkülözhetetlen része egy középkori egyháznak, toronnyal nem találkozunk minden falusi templom esetében. Építése nem a liturgiából adódott, sokkal inkább a reprezentációnak, az építtető vagy a közösség igényességének volt köszönhető. A Patak földre érkezett hospesek mindenesetre - saját erejükből vagy kegyuruk, a király támogatásával - bizonyára olyan templomot emeltettek, amelynek párja ekkor még nem állt minden környékbeli faluban. Az Árpád-kor falusi templomainak általános jellemzője az említett három építészeti tömeg lépcsőzetes felépítése, harmonikus egysége. Az ebből adódó esztétikai élmény épületünknél sajnos már nem teljes, mivel a folyó felőli, délkeleti épületrész, azaz a déli hajófal mintegy harmada és a félköríves szentély déli fele nem maradt ránk eredeti állapotában - a kidőlt vagy elbontott kváderfalat itt a falkutatás megállapításai szerint 1878-ban durva, vegyes falazattal pótolták. Kiderült azonban, hogy a szentély megmaradt északi falazatának felső része ugyancsak későbbi, mint az egymáshoz szabályosan illeszkedő, jól kidolgozott kőkockákból álló alsó rész. A szentély keletre néző, szerencsés módon felerészben épen megőrződött félköríves tölcsérablaka felett jól megfigyelhető
