Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Tamási Judit: Jövőnk forrása. A kuturális örökség, mint nemzeti erőforrás

„a költészet varázsfényében" támasszuk fel halottaiból.

1 Ez nem pusztán a technikai értelemben vett műemlékvédelem, ez az örökségvédelem civilizatorikus funkciója. Hazai emlékfogalmunkban ennek ellenére ma még nagyobb szerepet játszik a materiális, vagyoni érték, mint a szellemi.

2 Az örökségvédelem még mindig elsősorban az emlékek anyagi mivoltukban történő biztosításáról szól, ám a jövőben nemcsak erről fontos, hogy mondanivalója legyen. A megőrzésen, restauráláson túl részét kell képezze az a folyamat is, amelynek során az emlékek a társadalom kultúrájának szerves részévé válnak. A harmadik évezred virtuális valóságát tekintve ugyanis relativizálódik az eredetiség fogalma, s a műemlékvédelmet életre hívó és szinte napjainkig meghatározó konzervátori tevékenység mellett elkerülhetetlenül egyre nagyobb szerephez jut az örökségvédelem tudatformáló faktora. A kulturális örökség fogalma napjainkban kétirányú változáson megy keresztül. Miközben társadalomszervező ereje egyre nő, ettől korántsem függetlenül folyamatosan bővül - az időbeli határokat és az emléktípusokat illetően is - a kulturális örökség fogalomkörébe vont emlékek köre. Magyar megfelelő hiányában egyelőre francia eredetű szóval jelöljük azt a folyamatot, amelynek során egyre több emlék válik kulturális örökségünk részévé: ez a patrimonializáció.

3 A patrimonializációt a „hivatásos örökségvédők" generálhatják és generálják is, ám az értékítéletet végső soron a társadalom mondja ki. A kulturális örökséget ebből a szempontból tehát két komponens alkotja: az emlék és valamely emberi közösségnek az ehhez az emlékhez fűződő viszonya. Röviden: kulturális örökségnek tekinthető mindaz, amit egy - nemzeti, helyi stb. - közösség annak érez, annak elfogad. A harmadik évezred kihívásai - az európai integráció, a világgazdaság globalizációja, az információs társadalom, a csúcstechnológia által megteremthető virtuális valóság - minőségileg új feladat elé állítja a kulturális örökségüket védeni, fenntartani, gyarapítani és az ifjabb nemzedékeknek továbbadni kívánó kis nemzeteket. Ezen kihívások közepette az örökség védelme „önvédelem, ragaszkodás saját, emberi létezésünkhöz".

4 Hogy miért kínálja nekünk a túlélés esélyét, s hogy miben rejlik a kulturális örökség megtartó ereje, azt Henszlmann Imre már 1872-ben megindokolta: „A történetírásnak van két kiváló kútfeje: az okmányok írott betűje és az épített, vésett vagy festett emlék; amaz csak félig élénk és eleven, ... inkább a tudományos és műveltebb embernek szól, ez megeleveníti az előbbit és szól mindenkinek, ki látni és érezni tud".

5