Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Tamási Judit: Jövőnk forrása. A kuturális örökség, mint nemzeti erőforrás

A kulturális örökség könnyen érzékelhető igazodási pontot nyújt tehát „mindenkinek, ki látni és érezni tud". Nemzeti múltunk tárgyiasult emlékei hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy önmagunk számára is tisztázzuk nemzeti hovatartozásunkat, erősítsük azonosságtudatunkat. A kulturális örökség emlékeinek nemzetmegtartó szerepe különösen felértékelődik a trianoni határokon kívüli területeken, ahol azok „befelé" - az adott magyar nemzeti közösség számára - a nemzeti identitás bázisai, „kifelé" - a környező nemzetek, államok számára - a magyarság őshonos voltának időtálló bizonyítékai. A múltból örökölt tőke A napjainkig uralkodó közfelfogással ellentétben a kulturális örökségre fordítandó összeg nem pusztán kiadás, hanem nemcsak szellemi, de anyagi értelemben is befektetésnek tekinthető. A kulturális örökség meghatározott elemeire szerveződő terület- és vidékfejlesztési, turisztikai, munkahelyteremtő stb. programok az életminőség javítását, egy adott terület népességmegtartó erejének növelését szolgálják. A történeti értékek rehabilitációja - elsősorban magasan kvalifikált szakemberek számára - hatékony munkahelyteremtő eszközként, így gazdasági stabilizátorként hat. Az Európa Tanács elemzései szerint azonos nagyságú befektetések esetén az épített környezet meglévő értékeinek megmentésével 2,5-3-szor több munkahely teremthető, mint új beruházásokkal.

6 Az uniós gyakorlatban az örökséggondozással kapcsolatos tevékenység munkaerőpiaci húzóágazatnak számít, ekként részesül kiemelt támogatásban. Végül, de nem utolsósorban a kulturális örökségre szervezett projektek (pl. egy kastély helyreállítása) hozzájárulhatnak a vidék lakosságmegtartó potenciáljának növeléséhez. A kulturális örökség tehát fejlesztési potenciál hordozója; lehetőséget kínál arra, hogy a múltunkból hozott tőkét a jövőre fordítsuk. A kulturális örökségre alapozandó fejlesztéseknél azonban messzemenően figyelembe veendő annak kettős természete: egyfelől anyagi valóságában veszendő, elemeinek materiális értelemben vett pusztulási folyamata irreverzibilis; másfelől soha ki nem fogyó - mert a kulturális értékteremtéssel mindig gyarapítható, újratermelhető - erőforrás. Ha vigyázunk rá, jövőnk forrása lehet! Vigyáznunk is kell rá, ugyanis a kulturális örökség, az örökségvédelem versenyhelyzetben van. Értékrendek versenye folyik ezen a „küzdőtéren" is, ahol az örökségvédelem a parttalan globalizációval és a fogyasztáscentrikus világkép-