Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Csejdy Júlia: Eleve kudarcra ítélve? Emlékmű és műemlék – modern plasztika történeti városrészben

neo-stílusok variálását, hiszen a történelmi környezetbe való beilleszkedés nem az egyes motívumok átvételének kérdése, hanem az egész környezet történeti és morfológiai hagyományainak elmélyült ismeretén és átélésén múlik. Gerő László tömör megfogalmazásában: „A megoldás helyessége mindenekelőtt a régi környezet iránti érzékenységtől függ."

3 Bármennyire is általánosságban mozognak a fenti elvárások, ha egy-egy új szobortervet az alkotó és a megrendelő is ebben a kontextusban igyekezne értelmezni, talán számos, a művészeti, történeti értékek iránti közömbösségről árulkodó mű nem kerülhetett volna felállításra. Ilyen kirívó példa Varga Imre Liszt Ferenc szobra (1983), ez a pop art-os utánérzésű, naturalisztikus lemezplasztika a pécsi püspöki palota sétatérre néző oldalán. (1. kép) Pozitív ellenpéldaként említhető Vígh Tamás Városalapítója Esztergomban, amelynek tervezése 1972-ben indult de csak 1980-ban került sor a felállításra.

4 (2. kép) Vígh Tamás emlékmű-tervei közül ez a szobor szinte maradéktalanul megvalósulhatott, a megkötések itt már az elején - s ez talán előny is volt - tisztán körvonalazódtak: a megrendelők (Esztergom Város Tanácsa) egyértelműen kijelentették, hogy figurális művet várnak el a művésztől. Nehezítette viszont a munkát a helyszín kiválasztásának elhúzódása. Az eredeti elképzelések szerint a Szent Tamás-hegyi zászlótartó helyére kerültvolnaazemlékmű,a statikai geodéziai vizsgálatok eredményeképpen azonban új helyszínt voltak kénytelenek kijelölni. A városi tanács sürgette a tervek bemutatását „mert az alapkőletételt a politikai nagygyűlés után szeretnék időzíteni", azonban Vígh Tamás addig 7. kép. Varga Imre: Liszt Ferenc, 1983. Pécs, Püspöki palota