Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Csejdy Júlia: Eleve kudarcra ítélve? Emlékmű és műemlék – modern plasztika történeti városrészben

nem tudott benyújtani modellt, amíg a helyszín nem volt pontosítva. 1973. december 4-én a művésszel és az építészekkel, Molnár Péterrel és Dragonits Tamással történt bejárás után módosítják a helyszínt: az esztergomi várhegy délkeleti lejtőjén, a rondella melletti rekonstruált fahíd, kapuval ellentétes hídfőjének déli oldalát jelölik ki. Vígh Tamás, hűen saját hitvallásához, - amely szerint a szobrászat a helyszínhez és témához alkalmazkodó műfaj -, nem hátrált meg a feladat elől, hanem hozzáfogott a munkához. A feladat bonyolult volt: egy elvont eszmét, egy sűrített történelmi pillanatot kellett konkrét és érzékletes formákkal megeleveníteni. Vígh Tamás nem akarta a sok évszázados műfaj, a történelmi emlékműszobrászat tapasztalatait, ábrázolási sémáit kamatoztatni. Nem nyúlt vissza valamelyik historizáló stílushoz sem, mert úgy gondolta, épp azáltal hamisítaná meg saját korát, ha lemondana saját formai képzeletvilágáról. A figura modellje részben mintázás, részben lemezhajlítás révén született meg, főleg a függőleges hajlítások uralkodnak benne, mintha álló, függőleges hengerek rendszere lenne. A modell felnagyítása után a darabokat bronzba öntötték, és úgy építették össze a felállított szobrot. A pajzsot tartó és lán2. kép. Vígh Tamás: Városalapító, 1980. Esztergom, Várhegy