Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)
Borossay Katalin: A kecskeméti városi mozgószínház és Mende Valér
1. kép. Mende Valér főhomlokzati terve, 1912 Mendével a második sorozatot, és 1913. május 9-én ismét beadta. A kísérőlevél hátiratán az áll, hogy a módosított terveket a tanács elfogadja a kivitel alapjául, azzal, hogy a műleírás ennek megfelelően módosítandó lesz, és felhívja Fenyőt, hogy haladéktalanul jelentkezzék a szerződés megkötése céljából. A rendelkezésünkre álló tervsorozat minden egyes lapján a - nyomtatott - 1912. november 28-i dátum szerepel, viszont az alaprajzon már át vannak vezetve mindazok a változtatások, amikre a tervezőt kötelezték; a műleírás kelte „1912. november hó". 8 (1. kép) Az öt tervlap és a műleírás egy néhány lépcsőfok magas pódiumon álló görög templomot mutat, illetve ír le. A tervező szavaival: „Az épület külső megjelenése a classicus görög kor stilus formáira emlékeztet. A két szélső és árkád szerű fedett folyosó és lépcsőzetes főbejáró kettős oszlopállásokkal, a főbejárat feletti tympanon figurális és simbolikus relifekkel. A szélső folyosók fölött