Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Velladics Márta: A Templomi Felszerelések Letéti Hivatala (1782-1787 - 1802-1824)

Az országos hivataloknak Pozsonyból Budára költözése (1784), majd egyesítése (1785) alkalmat adott az egyes ügyosztályok részére - mai fogalmakkal élve - új szervezeti és működési szabályzat, új ügymenet kidolgozására. Az 1785. március 24-ei instrukció négy pontban foglalta össze az egyházi felszerelés őrzésének feltételeit, illetve az ezzel megbízott személyek kötelességeit.

38 A drágaságok kezelésével megbízott tisztviselők a náluk maradó, a feladó - a feloszlatási biztosok - által hitelesített jegyzéket maguk is aláírták, majd továbbították a felettes hivataloknak láttamozásra. Annak visszaérkezése után a kurátorok feladata volt az archiválás. A tárgyak kezelésével megbízott két hivatalnok - ahogyan a helyszínen dolgozó biztosok is - köteles volt a raktárt két különböző zárral ellátni, s azok kulcsait külön-külön őrizni.

39 Ennek következtében egyikük sem léphetett egyedül a helységbe. Az utasítás értelmében a kurátorok teendői közé tartozott a tárolásra használt szoba rendszeres ellenőrzése, havonta a meglévő készleteknek a leltárkönyvvel való összevetése, valamint a tranzakciókról a felettes hatóságok tájékoztatása. Végül, a szabályzat előírta a tárgyak tisztán és rendben tartását, egyben felhívta a két tisztviselő figyelmét, hogy a nem megfelelő tárolás következtében előforduló sérülésekért, károkért, melyeket azonnal jelezniük kellett, a felelősség őket terheli. Miután a lerakatba érkezett ládák tartalmát a kurátor a szállítási okmányokkal összevetette, az általa felkért mesteremberek megvizsgálták, lemérték és megbecsülték a tárgyakat. Ezt követően a tisztviselő bejegyezte azokat a főleltárkönyvbe, majd cédulát ragasztott a szóban forgó darab(ok)ra. A papírdarab a következő adatokat tartalmazta: kétféle leltári szám, a szállítólevélen szereplő, illetve a lerakatban vezetett számozás; eredeti tulajdonos; felhasználás módja. A becsült árat eleinte nem, csak a későbbiekben vezették rá a lapra.

40 A lerakatban foglalkoztatott mesteremberekre, illetve a felhasználás módjaira a főleltárkönyv ismertetésénél még visszatérek. A beszállításra került felszerelésből a plébániák vásárolhattak vagy értékes darabjaikat kevésbé értékesre cserélhették, illetve a szegény és a lelkészségrendezés során újonnan létrehozott egyházak kéz alatt (sub manu) kaphattak belőlük. A bármilyen okból eladhatatlan vagy nem becserélhető arany és ezüst tárgyakat - belső értékének, vagyis a felhasznált alapanyag megfizetése mellett - a pénzverde dolgozta fel.

41 Az előbb említett tranzakciókból befolyt összeget a hiányt szenvedő templomok és kápolnák megfelelő felszerelésére kellett fordítani. Az oltárokat, képeket, valamint a lerakatban megmaradt és a helyben őrzött darabokat szintén a szűkölködő és újonnan felállított egyházak-