Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Haris Andrea: Utolsó feljegyzés a vasaljai mellékoltár tárgyában

110 cm, a szobrok 32 cm ma­gasak. A vasaljai, 18. századi, kis­méretű mellékoltárt nem emlí­tik a műemléki jegyzékek, sem a magyarországi barokk szob­rászatot ismertető művek, és a helytörténeti irodalomban sincs semmilyen adat róla. Sajnálatos módon a templom Canonica visitatiói 5 sem túl bőbeszédűek. Az 1756-os Batthyány-féle, és az 1779-es Szily-féle vizitáció szerint a templomban csak egy oltár található, amelynek képe Szűz Máriát ábrázolja, valamint Szent István és Szent László szobra áll rajta. Az 1812-es So­mogy-féle és az 1831-es Bole püspök alatt felvett vizitáció már főoltárt és mellette egy másik oltárt is említ. Az 1831­es vizitáció azt is leírja, hogy a főoltárt Szent Istvánnak, a mellékoltárt pedig Szűz Mári­ánakszentelték. 6 A falu, Vasalja, a 15. század legvégén, Erdődy Bakócz Ta­más birtokszerzése révén került az Erdődy család birtokába, és egészen a 20. század közepéig e család volt a legnagyobb birtokos a településen. 7 Az Erdődy család vépi levéltárának kegyúri iratai azonban nem tartalmaznak utalást az oltárra vonatkozóan, sőt egy 1915-ös jelentés szerint a család már nem kegyura a plébániának. 8 A mellékoltár ikonográfiái programját 9 nem lehet teljességében értelmezni, a középső rész - az oltárkép - hiánya, valamint az oromzati rész töredékessé­ge miatt. Az aprólékos gonddal, gazdag redőkezeléssel, finom arcvonásokkal 7. kép. A templom mellékoltára, a felújítás utáni állapot, 2004

Next

/
Thumbnails
Contents