Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)
Haris Andrea: Utolsó feljegyzés a vasaljai mellékoltár tárgyában
Utolsó feljegyzés a vasaljai mellékoltár tárgyában Haris Andrea A hivatali munka során mindig vannak olyan ügyek, olyan akták, melyek jelentéktelennek, halaszthatónak tűnnek, azután természetesen kiderül róluk, hogy sokkal több figyelmet, gyorsabb intézkedést kívántak volna. A vasaljai 1 r. k. templom mellékoltárát legalább már két éve ismertem egy fényképről, 2 miután 2003. április 10-én eljutottam a helyszínre. Ott azonban megdöbbenve tapasztaltam, hogy az általam ismert - 2001 januárjában készült - felvételhez képest az oltár állapota jelentősen megváltozott; felújították. A munka során a restaurálás legalapvetőbb szempontjait sem tartották be, valamint hatósági engedélyt sem szerezték be. (1. kép) A vasaljai templom diadalívének déli oldala előtt álló mellékoltár retablója egy egyenes homlok- és oldalfalú stipesen áll. 3 A retabló legalsó részét egy tagolatlan, 56 cm magas lábazati zóna alkotja, amelyet összeépítettek az egyszerű vonalú, a kereszt szimbólumán kívül egyéb díszítést nem tartalmazó, tabernákulummal. E fölött egy második lábazati zóna helyezkedik el, amely 30 cm magas, és az alsónál gazdagabb párkány- és mezőtagolással ellátott. A retabló képmezőjének közepén egy nagyméretű, félköríves záródású, szemöldökgyámos megállítású keret (képkeret) található. A keret mögött utólagosan egy fülkét alakítottak ki, amelyben egy gipsz Jézus Szíve-szobor áll. 4 A fülke két oldalán három-három kannelurás, kompozit fejezetű pilaszter helyezkedik el. A retabló statikus, síktól alig eltérő vonalát csak a legszélső pilasztereknek az oltár homloksíkjából való kifordulása töri meg. A lábazati zóna részét képező talapzatokon négy, egészalakos, mívesen kidolgozott szobor áll. A két férfi és a két női alaknak, vagy más csoportosításban, a két szerzetes- és két világi szentnek egymáshoz és a középtengelyhez viszonyított elhelyezése pontosan meghatározott ikonográfiái koncepcióra utal. A szobrok azonban nem csak elhelyezésükkel, hanem tartásukkal, mozdulataikkal is szorosan kötődnek az oltár kompozíciós egységéhez. A három részes főpárkány feletti oromzati zóna középső részét volutákkal szegélyezett, felül nyitott ovális mező alkotja. Az oromzat két szélén lévő volutákon elhelyezett felhőkupacok - melyek formailag nem is azonosak-esetleges kialakításúak. Az oltár retabló teljes magassági mérete - a legalsó, tagolatlan lábazati zónát leszámítva - 152 cm, szélessége