Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

Haris Andrea: A pápai Griff, egy városi fogadó a 19. század elején

4. kép. A középkori eredetű pince bejárata, a pince tér felől, 1985 di pince a mai telekosztásnak, utcavonalnak megfelelő. Feltártunk olyan kőből épült falszakaszokat,' 1 elsősorban a N. 67. sz. ház Fő utcai szárnyán, amelyeket a ké­sőbbi átépítések összefüggései miatt a 17. századra, esetleg egy évszázaddal ko­rábbra lehetett datálni. Azonban ezeken a falakon a későbbi köpenyezések, több­szöri átboltozások és a számtalan nyílás átalakítás miatt nem maradt fenn olyan építészeti részlet, amely datálásukat lehetővé tette volna, vagy belőlük valamilyen alaprajzi rendszerre következtetni lehetett volna. Az épületegyüttes első, rendszerében is meghatározható építési periódusa a 18. század első felére datálható. A N. 67 sz. telken egy egytraktusos, „L" alakú épület állott, a földszinten boltozott terekkel, a Fő tér és a Fő utca sarkára helyezetett zárt­erkéllyel, az udvar felé pedig faszerkezetes folyosóval. Ezt az épületet örökítette meg a pápai várkastély Nádor-termében lévő városkép. 1 " (5. kép) Az L alakú épü­let faszerkezetes folyosója helyett még a 18. század közepe körül nyitott árkádívek­kel áttört kétszintes, boltozott udvari folyosót alakítottak ki. Lehet, hogy ehhez az építkezéshez köthető az adat, miszerint Leonard Helbersdorfernek, a pápai birto­kok építőmesterének 1753-1754-es elszámolásaiban nagyobb pénzösszeggel szere­pel a Griff fogadó." Ez azonban némileg ellentmond annak a lénnyel, hogy az ura­dalom még 10-20 év múlva is örökösöket vásárol ki az épületből. 12 A 18. század vé­ge felé építették fel a az udvar hátsó, déli végét lezáró, középpillérekre boltozott szárnyát, amely kocsiszíneket és istállókat foglalt magában. Ez az épületszárny, amely érintetlenül megőrizte építés kori térszerkezetét, állítólag a Pauly Mihály, az Esterházy-uradalom építészének terve szerint épült 1787-ben. 1:1 A 19. század elején ismét nagyobb építkezésbe fogott a Griff tulajdonosa, az Es­terházy-uradalom. Az addig „L" alakú épületet egy emeletes udvari szárnnyal bő-

Next

/
Thumbnails
Contents