Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

Kelényi György: A pesti német színház tervei a 18. század végén

2. kép. Franz Anton Hillebrandt: A pesti német színház metszete („G"-jelű terv) A következő időszakból három tervsorozatot ismerünk, amely a később megva­lósult, Johann Aman által tervezett, színházépület előtti tervezési fázisba tartozik. Az első sorozatot - a lapok sarkában olvasható szignatúra szerint - Franz An­ton Hillebrandt udvari építész, az Oberhofbau Direktion assessora készítette. 2 A sorozatból 4 lapot publikációból ismerünk: az E-jelűt, amely a Duna felé néző homlokzatot mutatja, a B és C-jelűt, az együttes földszinti és emeleti alaprajzával, valamint a G betűvel jelzettet, amelyen a színház hosszmetszete látható.' Az eddig publikálatlan tervrajzok közül az A-jelű a pince szintjének, a D pedig a második emeletnek az alaprajzát mutatja. Az F betűvel megjelölt lapon a három traktusnak az alaprajzokba bejelölt egyenesek mentén felvett keresztmetszete látszik. A második sorozat hat lapból áll.' Egyiken sincs aláírás vagy dátum. Négy szin­ten (pince, földszint, első- és második emelet) mutatja az együttes alaprajzát, s ezekhez egy homlokzatrajz és egy hosszmetszet járul. Valószínűleg nem állt több darabból, mert a sorozatnak a bécsi Albertinában található másolata ugyanezeket a lapokat tartalmazza." A harmadik változat két lapján a Königl(iche) Landesbau Direction aláírás jel­zi, hogy a helytartótanács építési hivatala készítette." A két tervrajzon négy ábrázo­lás van: az egyiken az oldalhomlokzat látszik, a másikon az alaprajz, a főhomlokzat és a keresztmetszet együtt szerepel. A Landesbau Direction két tervrajza koncepcióját tekintve eltér a korábbi kettő­től, mert megvalósítja a kamara régi kívánságát és csak a színházépületet tervezi meg, vigadó nélkül. Az épület Hillebrandt tervéhez képest keletebbre került. Tég-

Next

/
Thumbnails
Contents