Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
Komárik Dénes: A 18. századi Pest szobrászairól, kőfaragóiról
illető szkepticizmusomat, és motiválhatom egész - ezúttal csak induló lépéseiben bemutatott - vállalkozásomat. Continak szobrászként való interpretálása, személyének a pesti szobrászat egyik kimagasló alakjává emelése Aggházy Mária műve. Ez először a sok évi munka után 1956-ban elkészült kandidátusi értekezésében, a magyarországi barokk szobrászat első nagyszabású összegezésében teljesedett ki, majd 1959-ben három kötetes könyv formájában napvilágot látva a legszélesebb közönség számára is hozzáférhetővé vált.'- Aggházy Mária ebben, néhány alapvető mozzanatra támaszkodva, stíluskritikai megfontolások során egyre feljebb emelkedve, tekintélyes oeuvre-t kerekített a fellelhető forrásokban kizárólag kőfaragóként szereplő tekintélyes mester köré. Mindezt az elmúlt bő négy évtizedben a szakirodalom és a népszerűsítő irodalom részben-egészben átvette, s miként az lenni szokott, az eredetileg csak valamilyen fokon valószínűsítő attribúciók nagyon sokszor már készpénzként forgalmazva jutottak, jutnak ma is az olvasó kezébe. A legfőbb alapvető mozzanat, melyre ez az egész hipotézis támaszkodik az, hogy „a. jászberényi templom 1761-ben elkészült tornyán helyi adatok szerint a szobordísz Conti Lipót Antaltól származik". A szóban forgó Nagyboldogasszony tornyát illetően azonban csak arról tudósít írásos közlés, hogy 1758 körül leomlott tornyának felépítése a városi magisztrátus - jegyzőkönyvének 1759. évi bejegyzése szerint - „megalkudott elsőbb Majerhoffer János Pesti Kőmíves Mester Urammal 1800 Rhenes forintokban [...] másodszor Conti Leopold Antal kőfaragó pesti Mester Urammal azon Toronyhoz szükséges kőfaragásokért [...] 1600 Rh. forintokban"." Mivel ez a szöveg - melyre valószínű, hog)' Aggházy „helyi adatok"-ként gondol, hiszen egyebet nem közöl - nem jogosít fel minket arra, hogy a torony földszinti fülkéiben levő szobrok készítését is Conti nevéhez kapcsoljuk, kiindulásként sem fogadható el. Egy másik, ennél jóval szerényebb, de Contit szobrászat-közeiben láttató szerepeltetés a mesterek adattárában található: „1736 Pest, Invalidus-ház, kápolnaplasztika Thenny szobrásszal együtt". 11 Hivatkozott forrásában, Schoen Arnold monográfiájában azonban mást találunk. Az 1735 (!) őszén elkészült belső kiképzés és kialakítás „kápolnaplasztiká"-ja - legyen az a főoltár, a szószék szobordísze vagy a mennyezet stukkódísze - név szerint szereplő bécsi művészektől származott, Johann Thennytől, illetve Caetano Bussitól. 15 Itt valószínűleg félreolvasásról és félreértelmezésről van szó, amire az 1736-os évszám szerepeltetése vezethet rá minket: „1736. [...] május-június folyamán helyezte el Thenny szobrász a középső ornamentika négy allegorikus kőszobrát és kétfejű császári kősasát. [...] Thennynek Pesten való időzése alatt Conti Lipót Antal pesti kőfaragómester segédkezett e munkálatoknál"." 5 Szó sincs tehát szobrász munkáról, Thenny szobrászi munkájában való segédkezésről, csupán - és teljesen logikusan - a kőfaragó mesterségbe beleillő elhelyező munkáról. 17 Ez nemcsak az iménti szöveg figyelmes olvasása alapján kétségtelen, hanem kifejezetten meg is erősíti forrásunknak egy másik helye: „Martinelli állandóan Bécsben lakván a saját tervei szerint készülő szobrászi munka időnkénti ellenőrzését sikeresebben teljesíthette Bécsben élő szobrásznál [stb.]". ls A harmadik argumentum valóságos, de nézetem szerint túlértékelt tényen alapul. Arról volt szó ugyanis, hogy „Gundrich és Jesper szobrászok [1745 nyarán kelt] beadványukban utaltak arra, hogy a kőfaragómesterek a vállalt munkáikhoz másokkal szerződnek, így például a pálosoknál működő legénnyel [=Hebenstreittel] is, valamint tiltakoztak a kőfaragók szobrászi munkavégzése ellen".'" A városi tanács intézkedett is, és a kőfaragómestereket eltiltotta a szobrászi munkavégzéstől. 2 " Mivel az érvényes céhszabályzatnak megfelelően ekkor két kőfaragómester működött Pesten, Conti Lipót Antal és Mayer János Mihály, a panasz és a tilalom őket érintette.
