Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
H. Vladár Ágnes: „A Caelius Sfinxe”. Mit rejteget, és mit jelent nekünk magyaroknak a római Santo Stefano Rotondo-templom
rendezésben rendelte meg a freskóciklust. Az ellenreformáció idején a rekatolizáció feladatát elkötelezetten vállaló, hivatásuk betöltésére készülő fiatalokat hitükért való kiállásra, minden megpróbáltatás, akár a halál vállalására is késznek kívánták nevelni a művészet eszközeivel is. Ismeretes, hogy addig, amíg a templomot rossz műszaki állapota miatt be nem kellett zárni, a rómaiak szívesen látogatták családjukkal együtt főként Szent István napján és a nagyhéten, hogy a képek alapján föl tudják idézni a vértanúk szenvedéseit, és ezeket gyermekeiknek is elmagyarázzák. Nagy múltú és különleges értékű templomokba mindig kényes feladat bármilyen új elemet, berendezési tárgyat vagy művészi alkotást tervezni. Ez fokozottan igaz a Santo Stefano Rotondo középterére, ahol az építészeti környezetet Bernardo Rossellino reneszánsz oltára és a 16. századi nyolcszög alaprajzú, festményekkel díszített mellvédfal határozza meg. Úgy véljük, hogy az a trónus, mely az oltár mögött áll (Christine Stadler szobrászművésznő műve), München és Freising érseke számára püspöki katedraként készítettek - az ő címtemploma 1985 óta a Santo Stefano Rotondo -, nem bontja meg az adott hely egységét. Ha a Santo Stefano Rotondo mai főbejáratától, a II. Ince pápa-féle oszlopos előcsarnoktól balra lévő kerítés kiskapuján átjutva belépünk abba a keskeny közbe, mely a templomot a szomszédos telekhatártól elválasztja, váratlan élményben lesz részünk. Lépteinkkel követhetjük az egykor csaknem 66 m átmérőjű körtemplom egyetlen megmaradt keleti keresztszárnyának enyhén ívelő külső falát. „Évszázadok mellett" haladunk el: az egymást követő építésekről-bontásokról tanúskodik a „falszövet", ahogyan az építészeti nyelv érzékletesen meghatározza. Az egykori kápolnaszárny közepén a 7. században épült kis apszis után mintegy 15 méternyire elfalazott nyílás látszik, szépen rakott teherhárító ívvel. Ez egy több mint nyolcszáz éve, all. századi normann pusztítást követő renoválás során megszüntetett kapu, mely a különleges alaprajzú ókeresztény templom délkeleti előudvarának egyik bejárata volt. Ez a falrész és a rá merőleges falszakasz határolja a Szent István magyar király tiszteletére létesített kápolnát. Ha fölnézünk, látjuk két szegmentíves ablakát is. Ebből a nézőpontból még szemügyre vehetjük all. században elfalazott második körg)oirű oszlopközeit kitöltő téglafelületet - benne az elszórtan rakott kőelemekkel, melyek között ókori feliratos töredékek is vannak -, az 5. századi szép íveket és az elfalazásból kilátszó oszlopfőket, lábazatokat. A kápolnáról VI. Pius rendelkezett 1776. június 20-án kiadott bullájában. Mai leromlott állapotáról elfeledkezve, és egykori szépségét annak látható maradványaiból rekonstruálva elmondhatjuk, hog)' kialakításában is a pápai bulla szellemében jártak el. Külső megjelenése is fölhívja magára a figyelmet, jól láthatóan a templom legjobban kiemelkedő, eredeti keresztszárnyához simul. A belső térben azt a két oszlopköznyi területet foglalja el, melyet all. századi romos állapotot követő II. Ince-féle renováláskor a keleti keresztszárnytól - Primus és Felicianus-kápolnájától - délre meghagytak. (Ugyanez történt a tőle északnyugatra eső, hasonló méretű szakasszal is, mely a pápa által építtetett portikusz utáni előcsarnok szerepét tölti be.) E munkálatok során, mint ismeretes, az eredeti nagyszabású építményt külső gyűrűjétől megfosztva, mai méretére csökkentették. A helyiség belső alaprajzi vonala a körtemplom külső falának ívelése miatt kissé ék alakú volt. Ezt nagy valószínűséggel már a 16. században kiigazíthatták a bal oldali, sugár irányú fal megvastagításával - mely a körfalnál közel kétszerese az eredetinek -, mivel Bernardino Capella kanonok 1524-ben készült síremléke már ehhez igazodik. Pietro Camporese építésznek tehát, akit a Szent István király kápolna kialakításával bíztak meg, egy trapéz alaprajzú, a körtemplom belseje felé - középen ión fejezetű oszlopra támaszkodó - két ívvel megnyíló tér állt rendelkezésére, melynek szabályta-