Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

B. Benkhard Lilla: A kőszegi Felsőkapu-torony

11. kép. A Rájnis u. 12. számú ház déli szakasza a a kőkeretes nyílás bemutatásával, 2001 közülük három egyforma - törte át. A városfalon átvezető kaputól kissé megtört vonalban nyílt a híd felé vezető, rézselt külső kapu. A földszintet valószínűleg má­sodlagos kialakítású, lapos boltozattal fedték. Alatta kétoldalt, a két kapunyílás kö­zött még újabb, vékony válaszfalak húzódtak. A védő funkció megszűntével a lőré­sek elvesztették korábbi szerepüket, szellőzőként, illetve ablakokként működtek. A boltozatos földszint fölött még egy fafödémes szint volt. A torony kb. 8 m ma­gas lehetett. Az emeletre vezető, egyenes vonalú feljárat a városfal belső, déli ol­dalának keleti végéről indult s egy emeleti folyosóban végződött, melyről a torony­ba ajtó nyílt. Ennek a feljáratnak és a folyosónak megszűntetését szorgalmazta Pár­ezer Antal. Az átalakítási tervrajzon a folyosó már nem szerepel, az emeleti nyílást befalaz­va látjuk. Helyette ugyanonnan, de a városfalba bevágva látszik a pihenő közbeik­tatásával kialakított feljárat, melyhez a toronytest húsából is jócskán lefaragtak. Ta­lán ezzel van összefüggésben a Rájnis u. 12. számú ház déli falában jelenleg szer­vetlenül bemutatott, kőkeretes nyílás.' 1 Ezen a tervlapon az utólagos válaszfalak már nincsenek feltüntetve, ugyanakkor a kapunyílások szélesebbek. A híd nyugati oldalánál új, földszintes épület (a mai Rájnis u. 13. egy része) húzódik, egybeépít-

Next

/
Thumbnails
Contents