Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

László Csaba: A szerencsi vár és inventáriumai

folyosó felöl, egy zöld ajtó hevederes plehes sark nélkül. Azon Palotába vagyon két asztal egyik uj másik 0. Ött nyoszolyák négy uj egy o. Mas Torony alatt valo Palota két ajtaja egyik zöld, másik veres, sark­vasas hevederes, pléhes, koltsok nélkül, ket ablakja, egyik ónban foglalt kristally, rostelly nélkül, ket ablakja, egyik nagy ónban foglalt kristally, rostelly rajta, másik fában foglalt paraszt üvegekkel, rostelly nélkül, feketén festett kívül fütö kállyhas kemencze benne, belől nyilo eg)' árnyék szék, ajtaja fel szer veressel festet vas kilincs rajta sarkvasas hevederes egy nyoszolya, egy o fenyü asztal lábastul, ezen palotán felül vagyon egy puszta palota, negy ablak hell rajta, kettei rotéllyos, kettei nem padlása sem­mire valo, A Toronyok negyed része uj szarufákkal, es sindellyel fel épitve, azon ala jövő kerengő kő garadils, a Tornatzra jövő ajtaja fel szer sarkvasas hevederes. Ugyan a felül emlet a Torony alat levő Palotabul nyilo Gombo nevű Palota, annak ket ajtaja, mind a kettő zöld, egyike pléhes kolcs nélkül, másika cas záros, sarkvasasok hevederesek, zöld kályhás kemecze benne, vas rostélyos belől, ket ablaki vas rostélyosok, az első része fában foglalva egyikk, masikk egyik fiókja ónban hárma fában foglava kristally egyik ablakban, egy veressen festett Pohárszék forma Almariom, mennyezeti szakadozott, A lórony alatt levő felső Palotában eg)' romladozott rosz ora, harangjával, némelly kerekjevei edgyütt, két öregh uj kerekded asztal lábastul, eg)' kis négy szegü uj asztal, és egy o. Vagyin ismét ketuj agy, az har­madik az M Aspermon hazában uj, a köz Pitvarban ket uj hosszú szék, A Belső kapu mellet jobb kezrül való garadits alatt be nyilo setét Pitvar, mellynek észak felöl valo része a mtgos Fejedeleme, abban egy nagy szuszék, ket ajtó rajta, Eg)' közös so darállo, azon setét pitvarbul nyilo Szabó ház, egy rosz. kemet­ze benne fel szer ajtaja sarkvasas hevederes reteszes, a mellet belől egy kis boltocska, egy ablaka kereszt­vasas, paraszt üveges fában foglalva, rosz boglya kementze benne, ajtaja sarkvasas hevederes reteszes eg)' asztal lábastul, egy nyoszolya, egy veres eggyes karszék, es egy fejér egy darabb fogas is van benne, azon boltoczkának az ajtaján fel szer ajto, sarkvasas, hevederes reteszes. Ezen Boltal által ellenben egy Kápolna közös, ablaki három fában foglalt paraszt üvegekkel. A vár Piatzára nyilo ajto fel szer sarkvasas hevederes, emellet észak felöl van eg)' Safar ház, a Var Piatzara nyilik ajtaja sarkvasas, hevederes, reteszes lakatos egy ablakja keresztvasas fában foglalt üveges ablakja. Van itt a sáfár házban tészta műnek valo tiszta liszt egy köböl, Cub. 1. három vanna vaj egyikk vanna vaj just No. 29. masikk just No. 20. harmadik just No. 24. Uraim czipojuk No. 106. Tyúktojás No. 180 Gyerty No. 150 negy kő só No. 4. Egy par uj saru. Paria No. 1. Lentse egy kassay köböl Cub. 1. cseled czipo 286. Viasz tizennégy font libr. No. 14. harmincz ször abrakos tarisznya No. 30. harmincz het köböl köles, Cub No. 37. Ket hordó ser. vas. No. 2. eg)' hordó selyebi bor. vasa No. 1. fel hordó rosz büdös lőre, vas No. 1/2 tizenhárom fomt szalonna, libr No. 13. uj fenyü deszka tizenhárom szál No. 13. Abajdocz liszt nyolcz köböl Cub. Cass 8.3/4. Tiszta búza liszt négy köböl három quarto, Cub. 4. Borsó egy köböl s negyed fel veka - Cub. No. 1. 3/4 1/8. A kápolnában három hordó prebendara valo bor vasa No. 3. s három atalag bor vasa No. 3. egy réz csiga közös Tömlötzbe valo rabb vas No.l. vas belyegh No.l. eg)' o kerekded asztal lábastul egy öregh cseber. A kasza Bástyában ket vas rosta, No. 2- Árpa eg)' köböl s ket veka. Cub. 1.2/? három oldal szalonna No. 3. Egy kádban ebekk valo árpa liszt Cub Circiter 40. es Tiszta mosott Búza liszt Cub. No. 8. kilencz bőr tehén ki tulok. Tizedik a majorban eg)' harmadfű tino bőr No. 1. hasi Bornyu bőr No. 5. Tavalyi borjú bőr No. 3. Bárány bőr No. 2. lisztes kád No. 2. Üres hordok No. 45. A Bástya uj sindelyezés alatt Fonybul küldött tiz sak No. 10. nyolcza uj kettei o. Szerentsi rosz sákok No. 8. Egy put­tón No. 1. Négy tekenő No. 4. hárma jő negyedik rosz eszkábás. egy üst a Peczéreknél. Vermes elesek Száma Eöszi abajdocz üszögös Búza edgyik veremben ötvenkét köböl - Cub No. 52. másikban Kery Uram vermes feleben őszi abajdocz üszögös Búza negyven három köböl ket veka - Cub.No. 43.2/4. Árpa ötven három köböl három querta - Cub. No. 53 3/4. Edgyes veres karszékek No. 13. Fejér edgyes karszékek No.6. Eőszi vetés, száz húszon hat kassay köböl abajdocz Búza. Cub. No. 126. Tavasz vetés. Árpa negyvenegy kassay köböl - Cub. No. 41. Vajnak valo üres vannak No. 8. A Palotában valo egy öregh üvegh lámpás közös No.l. Tállyan egy medve bőr a szűcsnél, No. 1. Folyosóra valo orsók No.30. Két cseber, egy a lovaszoknál, másik a sütő Aszszonnál. No. 2. egy tölgyfa désa a majorban No. 1. Fa tányérok No. 16. egy sütő abrosz No.l. másik asztal abrosz, No. 1. ket ilika szila s egy szürö No. 3. eg)' darabb láncz medvére valo örvestül, No. Ket icze egyik prebendara valo, másik liszt mérő No. 2. eg)' prebendara valo vasas véka No. 1. Lövő szerszámok, ket forgo Taraczk No. 2. egy vas ágyú, No. 1. kilencz szakallos No. 9. három seregh bontó No. 3. árpa Cub. 13. Zabb Cub.17. 1/4. köles kasa ket veka s fel - Cub No. 2/4 1/8. árpa dara két véka 2/4 egy atalagh o bor vas cub. No.l. masfel font bors - libr No. 11/2 A majorban levő apro marhák száma, hat tojó Pulyka No.6. hetedik kakas, lud harminczegy No. 31. három tojó kártsa No. 3. egy Gatsér No.l. Tyúk No. 89. Tizenkez katsaffy No. 12. Ket fejő sojtár No. 2 egy öregh tölgyfa kupa No. 1. Négy öregh üres vanna, No. 4. Öregh tejes fazék No. 4. egy köpöllö No. 1. Sertések mind apróstul No. 216 - Szopó malaczok No. 50. Öregh szám No. 156. esztendős süldők

Next

/
Thumbnails
Contents