Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

Galavics Géza: Estrházy László tézislapján (1860) – egy főrangú család múlt és jövőképe

veszeti életének. Rauchmiller - aki valójában Matthias, de többször említik Johan­nesként is - a Bodensee-vidékéről származott (született 1645-ben), s néhány éves mainzi tevékenység után 1675-ben települt át Bécsbe, ahol haláláig (1686. február 5.) dolgozott. Ritka módon sokoldalú művész volt, s szobrászként, festőként, ele­fántcsont-faragóként, rajzolóként, efemer építmények tervezőjeként (például Monlecuccoli Castrum dolorisa) egyaránt működött. Egyik legismertebb műve a lengyel uralkodóház, a Piastok részére emelt Mausoleum Legnicában, s az ő - ké­sőbb megváltoztatott - tervei alapján kezdték el a bécsi Graben ma is álló Szenthá­romság-oszlopának megépítését (néhány angyalszobornak is ő a mestere). ! " Eddig három tézislap kompozíciót ismert tőle a művészettörténeti kutatás, ebből kettő magyarországi megrendelő számára készült: Lippay Miklós bécsi egyetemi tézis­lapja (1677), amelyet Bartholomeus Kilian metszett, s egy másik, egy kitöltetlenül maradt tézislap, amelynél Rauchmiller a kompozíció középpontjába a magyar cí­mert és a nagyszombati egyetem címerét állította (ezt Mattheus Küsell metszette rézbe).' 1 Az eddig ismeretlen Esterházy László tézislap Rauchmiller negyedik ilyen jellegű munkája, ennek kimetszését bízták Matthias van Sommeren bécsi rézmet­szőre. Van Sommeren a Bécsben élő népes németalföldi művészkolóniának volt tagja, s mint sokszorosító grafikus tevékenykedett. Úgy tűnik nem volt túlságosan megbízható. Esterházy László tézislapjának rajzát már 1680. márciusban átadták a metszőnek, s László kísérője, Branik György azzal számolt, hogy az év július köze­pén már a kezükben lesz a kész tézislap, azaz sor kerülhet az ünnepélyes védésre is. Am a metsző még augusztusra sem volt készen a metszéssel. Amikor Esterházy Pál udvari emberét, Stipsics Pétert némi pénzzel Kismartonból Bécsbe küldte, hogy sürgesse a munka befejezését, Páter Cseles nem engedte a pénzt átadni a folyton részegeskedő metszőnek, míg az a munkával el nem készül. 12 Hogy végül mikorra fejezte be a rézbemetszést, nem tudjuk, a metszeten mindenesetre a vizs­ga idejét már nem 1680 júliusára (mint tervezték), hanem 1681 márciusára tűzték ki, zágrábi helyszínnel. Ezzel szemben a levéltári adatok arról szólnak, hog) 7 Ester­házy László 1681. április 21-én Bécsben védte meg filozófiai vizsgája téziseit, s sa­ját kérésére egyszerre szerezhette meg a baccalaureusi és a magiszteri fokozatot is. Vizsgája császári védnökséggel (sub auspiciis imperatoris) zajlott, s a császár kép­viseletében az udvari kancellár Paul Hocher von Hohengran nyújtotta át az arany­láncot a vizsgázónak. 33 Esterházy László tehát Zágrábból átment a bécsi egyetem­re, ott tette le filozófia vizsgáját, s 1681 év júniusában már ő tartotta a Stefanskir­chében a magyar diákok az évi Szent László napi beszédét, amely nyomtatásban is megjelent (Arcanum féliciter... Viennae, 1681). A történetnek azonban nem minden részlete világos. Ha Esterházy László nem Zágrábban, hanem Bécsben tette le filozófiai vizsgáját, akkor vajon miért nem ja­vították ki a tézislap feliratát? S ki volt az a „Graf Esterhaczi", aki a zágrábi jezsui­ta gimnáziumban 1680. augusztus 29-én filozófiából császári védnökséggel ünne­pélyes vizsgát tett, s a császártól (azaz annak képviselőjétől, akinek nevét azonban nem jegyezték föl) jutalmul aranyláncot is kapott. Az egész 17. században ez az egyetlen vizsga zajlott Zágrábban „sub auspiciiis imperatoris''. M Esterházy László nem tehetett ünnepélyes filozófia vizsgát félévvel korábban már Zágrábban (is), ezért inkább arra kell gondolnunk, hog) 7 ez a Branik György leveleiben említett „Tamás gróf (Comes Thomas) vizsgája volt. Róla tudjuk, hogy szintén „emblema­tice", azaz tézislappal készült vizsgázni, s ennek költségeit és az aranyláncot is Es­terházy Páltól várta. Bizonyos, hogy az Esterházy rokonsághoz tartozott, s szándé­ka szerint később Esterházy Pál és háza szolgálatába állt volna. Korábban is szokás volt, hogy az Esterházy rokonság iskoláskorú gyermekei együtt tanultak valamelyik egyetemen, így maga Esterházy Pál is annak idején. így lehetett Zágrábban is, s Es-

Next

/
Thumbnails
Contents