Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

Szilágyi András: Hihetünk-e a forrásoknak

7. kép. Násfás serleg, Applikált ékszerek: Jan Vermeyen, Bécs, 1600 körül. Edénytest: Bécs, 1638 (?). Aranyozott ezüst, öntött, cizellált, zománcos és drágaköves arany ékszerekkel, rozettákkal díszített. Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ltsz.: E 64.2 ket (egyebek között három antik gemmát és (a két címeresen kívül) eg)' további intagliót) befoglalják, - kétségkívül másodlagos felhasználásúak. Hogy felelni tudjunk, nyilvánvalóan azokból a tényekből kell kiindulnunk, amelyek az ötvösműről - annak mai állapotát látva - mintegy leolvashatók. Egyértelműen helytálló a korábbi szakirodalomnak az a megállapítása, miszerint a násfák, boglárok és rozetták káprázatos sorozata korábban készült, mint maga a serleg. Ugyancsak tényként állítható: a díszítmények felszerelése az edénytestre nem történhetett anélkül, hog)' bizonyos átalakításokra (netán némi sérülésekre, s azok pótlására) ne került volna sor. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy az idézett leltár hivatkozott tétele lényegében a műtárgy mai állapotát rögzíti. Kimerítően részletes és viszonylag pontos közléseket tartalmaz ugyanis a drágakövek számáról és fajtájáról, azaz az egzakt módon ellenőrizhető faktumokról. Ebből pedig az következik, hogy az inventárium közlése - ez esetben, már ami a címerek „azonosítását", azok egykori birtokosát illeti - téves, így nem fogadható el. Annál izgalmasabb a kérdés, hogy mikor, hol, milyen körülmények között került sor a serleg „felékesítésére"? Hogy az ékköves, zománcos násfák, boglárok és a rozetták mely alkalommal, s miféle megrendelői elhatározásnak köszönhetően kerültek az edénytest és a talp felületére? A válaszhoz a kiindulópontot alighanem az a forrásadat jelenti, amely az egykori bécsi Hofkammerarchiv egyik aktájában